Birkózó Eb: Lőrincz Tamás elődöntős, Torba kikapott a negyeddöntőben

MTI, N. T.MTI, N. T.
2021.04.23. 15:40
null
Lőrincz Tamás elődöntős (Fotó: MBSZ/Martin Gábor)
A kötöttfogásúak 77 kilogrammos kategóriájában Lőrincz Tamás elődöntőbe jutott, a 63 kg-os Torba Erik ugyanakkor kikapott a negyeddöntőben a Varsóban zajló birkózó Európa-bajnokság pénteki versenynapján.

Torba Erik a francia Yasin Ozay sima legyőzése után a lett Aleksandrs Jurkjans ellen lépett szőnyegre, és a negyeddöntő első percét követően a riválist látta aktívabbnak a bíró, így Torbát megintették. A Honvéd versenyzője gyorsan kivédekezte a parterhelyzetet, de két perc elteltével riválisa egy szép dobással újabb négy pontot szerzett (0:5). Torba egy kitolással szépített, de ellenfele egy sikeres challenge után megítélt akcióval elhúzott, mielőtt megintették (2:7). Torba ekkor remekül használta ki, hogy ellenfelét hasra fektették és két gyors pörgetéssel felzárkózott (6:7).

A szünet után ismét Jurjkjans akciózott sikeresen, előbb egyensúlya kibillentése után magyar riválisa mögé került, majd megpörgette (6:11), de Torba két perccel a vége előtt egy újabb dobással megint szépített (10:11). A hajrában a magyar versenyző mindent megtett a fordításért, de lett ellenfele remekül védekezett és megőrizte egypontos előnyét az eseménydús mérkőzés végéig.

A világbajnok Lőrincz Tamás – aki ezt megelőzően a román Ilie Cojocari, majd a horvát Antonio Kamenjasevic felett diadalmaskodott – a negyeddöntőben a fehérorosz Csimur Bergyiuval találkozott, és fél perc után egy villámgyors mozdulatsorral kitessékelte riválisát a küzdőtérről (2:0). Lőrincz a folytatásban is aktív maradt, Bergyiu intése után megpörgette földön fekvő ellenfelét, így a szünetben magabiztosan vezetett (5:0).

A második menetben is támadásban maradt az olimpiai ezüstérmes magyar birkózó, aki újabb 40 másodperc elteltével egy négypontos akcióval – mögékerüléssel, majd kitolással – lezárta az összecsapást.

A döntőbe jutásért a vb-ötödik német Michael Widmayer lesz az ellenfele.

A pénteki versenynap esti programjában a női 62 kilogrammos kategóriában Sastin Marianna az ukrán Irina Koliagyenkóval vívja majd a finálét.

Legfrissebb hírek

Megvan a magyar válogatott kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
16 órája

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14

Báger Barbara bronzérmes az U20-as birkózó-vb-n

Birkózás
2026.08.20. 21:33