Tokió 2020: március 25-én kezdődik a fáklyafutás Fukusimában

Vágólapra másolva!
2021.03.15. 10:56
A tokiói nyári olimpia szervezőbizottsága hétfőn megerősítette, hogy a tervezett időpontban, március 25-én kezdődik meg az olimpiai fáklyafutás Fukusimában – jelentette az MTI.

A koronavírus-járvány újabb hulláma miatt kérdéses volt, hogy megtudják-e rendezni a váltót, sőt, Simane japán tartomány kormányzója kilátásba helyezte, hogy a prefektúrában nem engedélyezi a futást, ha nem javul a Covid-helyzet a nyári ötkarikás játékoknak otthont adó országban.

A váltó a szervezők hétfői bejelentése alapján március 25-én indul Fukusimából, s a staféta eljut az ország mind a 47 tartományába. Simane prefektúrát május 15-én és 16-án érintené a 121 naposra tervezett olimpiai fáklyafutás.

A rajt és az első napi szakasz nem lesz nyilvános a pandémia miatt, arról később születik döntés, hogy a négy hónapig tartó váltó során hol lehetnek nézők, résztvevők, esetleg ünnepségek, rendezvények.
A 2020-ról ez év nyarára halasztott tokiói olimpiát a tervek szerint július 23. és augusztus 8. között rendezik meg, míg a paralimpiai játékok augusztus 24-től szeptember 5-ig zajlanak a japán fővárosban.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik