Karate: eldőlt, kik képviselik a magyar csapatot az Eb-n

MTI/H. D.MTI/H. D.
2021.03.26. 15:27
null
Eldőlt, kik képviselik a magyar csapatot az Eb-n (Fotó: Magyar Karate Szakszövetség)
Eldőlt, kik képviselik a magyar színeket a karatésok májusi horvátországi Európa-bajnokságán – írja az MTI.

 

A csapat teljessé válásáról pénteken adott hírt a hazai szövetség azt követően, hogy a tízből még kérdőjeles két küzdelmi kategóriában megrendezték az úgynevezett szétmérkőzéseket. Nyolc súlycsoportban – továbbá női és férfi formagyakorlatban – a nemzetközi eredmények, illetve a pontszerző versenyek alapján már korábban tisztázódott, hogy kik indulhatnak az Eb-n, két női kategóriában, 68 kg-ban és nehézsúlyban viszont pontegyenlőség miatt pótcsatára volt szükség.

Előbbi súlycsoportban Holló Evelin győzött a versenyzéshez több évi kihagyást követően visszatérő, korábbi kadét világ- és Európa-bajnok Boussebaa Aicha ellen, míg a plusz 68 kilósoknál rendezett különmeccsen Pap Dorottya felülmúlta az Eb-bronzérmes, vb-ötödik Bartha Nikolát.

Az Európa-bajnokságnak, amely beleszámít az idén először olimpiai résztvevő sportág ötkarikás kvalifikációs pontversenyébe, május 19. és 23. között rendezik Porecben.

A MAGYAR EB-INDULÓK NÉVSORA

FORMAGYAKORLAT
FÉRFIAK

Nagy Botond (UTE)
NŐK
Sterck Laura (MTK)

KÜZDELEM
FÉRFIAK

60 kg: Kiss András (UTE)
67 kg: Tadissi Martial (UTE)
75 kg: Hárspataki Gábor (MTK)
84 kg: Hidasi Tibor (UTE)
+84 kg: Molnár Dániel (UTE)
NŐK
50 kg: Klement Kármen (Vasas)
55 kg: Molnár Réka (UTE)
61 kg: Ilankovic Aleksandra (MTK)
68 kg: Holló Evelin (UTE)
+68 kg: Pap Dorottya (UTE)

(MTI)

Legfrissebb hírek

Karate: Fleischer Dóra ezüstérmes a korosztályos Eb-n

Utánpótlássport
2026.02.08. 20:28

Módos Viktória: Formálhatók a gyerekek, csak nehezebben, mint régen

Utánpótlássport
2026.02.06. 16:54

Karate: Mátraháza után jöhet Ciprus

Utánpótlássport
2026.02.05. 16:33

Karate: megvédte Európa-bajnoki címét Halász Jázmin

Egyéb egyéni
2025.12.11. 12:42

Karate-vb: Kákosy Olívia aranyérmes lett a parakaratésok között

Egyéb egyéni
2025.11.29. 18:10

Gerevich-díj: Módos Viktória nem munkaként tekint az edzői szakmára

Utánpótlássport
2025.11.29. 09:03

Fleischer Dórának sem sikerült továbbjutnia csoportjából a karate-vb-n

Egyéb egyéni
2025.11.28. 19:01

Hárspataki nem jutott tovább a csoportjából a karate-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.11.27. 20:35
Ezek is érdekelhetik