Birkózás: megvan a magyar csapat az olimpiai kvalifikációra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2021.03.09. 19:12
Március 18. és 21. között Budapesten, a BOK-csarnokban buborékrendszerben zajlik majd a birkózók európai olimpiai kvalifikációs tornája, ahol a súlycsoportok döntősei szereznek az országuknak kvótát a tokiói ötkarikás játékokra.

Mint ismert, eddig ezt a 2019-es nur-szultani világbajnokságon jól szerepelve négy birkózónk tette már meg: Sastin Marianna (női 62 kg), Lőrincz Tamás (kötöttfogás, 77 kg), Lőrincz Viktor (kötöttfogás, 87 kg) és Muszukajev Iszmail (szabadfogás, 65 kg). Ezekben a kategóriákban tehát nem lesz hazai versenyző a jövő heti budapesti viadalon, a többire pedig a Magyar Birkózószövetség (MBSZ) elnöksége a szakmai bizottság javaslata alapján kijelölte az indulókat. Köztük lesz az 2019-es Eb-győztes Barka Emese, a szokásosnál egy súllyal lejjebb próbálkozó, világ- és Európa-bajnok Korpási Bálint és a válogatottbeli felfüggesztés után visszatérő, vb- és Eb-3. Veréb István is.Barka Emese, a szokásosnál egy súllyal lejjebb próbálkozó, világ- és Európa-bajnok Korpási Bálint és a válogatottbeli felfüggesztés után visszatérő, vb- és Eb-3. Veréb István is.

A MAGYAR CSAPAT
Szekér Szimonetta (53 kg), Barka Emese (57), Szabados Noémi (68), Németh Zsanett (76) – nők; Torba Erik (60), Korpási Bálint (67), Szőke Alex (97), Varga Ádám (130) – kötöttfogás; Halidov Gamzatgadzsi (57), Kuramagomedov Murad (74), Veréb István (86), Korcsog Milán (97), Ligeti Dániel (125) – szabadfogás

Legfrissebb hírek

Magyar ezüstérem az újvidéki grappling-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.10.18. 15:16

NS-jótékonyság: amerikai veterán birkózók a Bethesda kórházban

Birkózás
2025.10.18. 08:53

NS-képeslap: új otthont kaptak az abonyi birkózók

Birkózás
2025.10.17. 08:43

Doppingolt a vb-érmes orosz Irina Ologonova, másfél évig nem birkózhat

Birkózás
2025.10.16. 15:34

Visszavonul a japánok kétszeres olimpiai bajnok birkózója

Birkózás
2025.10.13. 11:18

Dajka Zsolt és Nunajev Juszup aranyérmes a veterán birkózó-világbajnokság záró napján

Birkózás
2025.10.12. 20:18

Két magyar aranyérem a veterán birkózó-világbajnokságon

Birkózás
2025.10.12. 08:33

Kiss Balázs aranyérmes lett a birkózók veterán-világbajnokságán Tatabányán

Birkózás
2025.10.10. 20:53
Ezek is érdekelhetik