Tokió 2020: olimpiai váltófutás a távolságtartás jegyében

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2021.02.25. 11:44
null
A láng a tervek szerint július 23-án érkezik meg a tokiói megnyitó ünnepségre (Fotó: Getty Images)
Március 25-én kezdődik a tavalyról idénre halasztott tokiói olimpia váltófutása, amelyet a távolságtartás jegyében rendeznek meg.

 

A szervezők azt kérik, hogy az érdeklődők lehetőleg online kövessék nyomon az olimpiai láng útját, de aki mégis a helyszínen akarja látni, az viseljen maszkot és tartózkodjon a kiabálástól és ujjongástól, hogy ezzel is gátolják a koronavírus terjedését.

A 121 napos váltófutás Fukusimában rajtol, ahol Japán történetének legnagyobb nukleáris balesete történt tíz évvel ezelőtt. Nagyjából tízezer ember viszi majd az ötkarikás játékok szimbólumának számító lángot, amely bejárja a távol-keleti ország mind a 47 prefektúráját, mielőtt július 23-án megérkezik a tokiói megnyitó ünnepségre.

Múlt héten Simane prefektúra kormányzója, Marujama Tacuja kilátásba helyezte, hogy a pandémia miatt lemondja a váltó áthaladását a területen, illetve az esemény újabb halasztása, vagy törlése mellett érvelt. Egy felmérés szerint Japán lakosságának 80 százaléka gondolja úgy, hogy a világjárvány miatt idén sem kellene megrendezni az olimpiát.

Japán tíz prefektúrájában, köztük Tokióban rendkívüli állapot van érvényben, de a várakozások szerint a kormány hamarosan néhányban megszünteti. A szigetországban 428 500 fertőzöttet találtak eddig és 7647-en hunytak el.

A tokiói olimpiára a tervek szerint július 23. és augusztus 8. között kerül sor.

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09