Nicsak, ki beszél? – Szűcs András jegyzete

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2021.01.08. 23:21

Normál esetben most arról tippelgethetnénk, hogy hétfő este melyik olimpiai bajnokunkból nem lesz az év sportolója a maga kategóriájában, hiszen a magyar sport annyira gazdag és annyira olimpiacentrikus, hogy más oda sem férhet, ha éppen a ciklus negyedik éve után szavazunk. Csak hát 2020 és 2021 fordulóján megborította a szokásos állapotokat, hogy a magyar labdarúgás túlnőtt sokéves önmagán – az olimpiára pedig, nos, tavaly nem került sor, és lehet, hogy idén sem fog.

Így nyilatkozott a kanadai Dick Pound, aki színes életművet tudhat magának, ifjúkorában volt úszóbajnok, sportvezetőként hazája és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, vizsgált számos dopping- és korrupciós esetet, hiszen ügyvéd végzettségű, majd' hetvenkilenc életéve pedig talán bölcsességet, de szólásszabadságot feltétlenül kölcsönöz neki. Tavaly is ő volt, aki „kibeszélt” a NOB-ból, amelynek több mint négy évtizede a tagja, és mindenkit megelőzve nyilatkozott a 2020-ra tervezett játékok 2021-re halasztásáról. Most is ő az első, aki bedobta, hogy az idei rendezésre sincs garancia, aminek a fentiek tehát súlyt adnak – viszont nem ugyanezt gondolja bármelyikünk, hogy semmi sem biztos?

Januárban mégis mi a fenét tudhatnánk arról, hogy mi lesz júliusban? Lehet, hogy tavaszra mindannyian vakcinához jutunk és boldogan szaladgálunk a majálisokra-juniálisokra, de az is, hogy jön a vírus X. variánsa és az Y. hullám, és otthon gubbasztunk továbbra is. Ki tudhatja?!

Egyelőre csakis annyi a biztos, hogy vészjósló jeleket azért láthatunk. A minap a japán fővárosban és a környező prefektúrákban a sosem látott fertőzési adatok miatt rendkívüli állapotot hirdettek, ami hasonlatos a hazaihoz, ám Tokióban az este nyolcas kijárási tilalomig az edzőtermek és a szórakoztatóegységek is nyitva tarthatnak – a profi sport valahol ezek mezsgyéjére képzelhető… –, szóval, nem árt a nagyobb perspektíva. Ugyanez áll az időtávra is, mert kétszáz napon belül vagyunk a július 23-ra tervezett megnyitóhoz képest, a helyiek szerint Japánban a legjobb esetben májusra engedélyezhetik az oltóanyagokat, márpedig Tokióba a NOB mind a 206 tagnemzete delegálna sportló(ka)t, összesen több mint tizenegyezret, nem beszélve a kísérőkről…

…no meg, ha már a labdarúgóinkat említettük, a foci Eb-ről, amely nem két hétig, hanem egy hónapig tartana és nem egy városban, hanem tizenegy országban…

Legfrissebb hírek

Ide nekünk Vanuatut! – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2025.06.14. 23:22

Szól a (sport)rádió! – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.14. 07:41

A legnagyobbakat is csodálhatjuk! – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.13. 07:43

Erő és irányítás – Gyenge Balázs jegyzete

Angol labdarúgás
2025.06.11. 23:08

Nem a mi játékunk – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.10. 23:19

A vb-selejtező jegyében – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.09. 22:55

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Jönnek a svédek! – Vincze András jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.05. 23:25
Ezek is érdekelhetik