Birkózás: részben módosult a 2021-es versenynaptár

2020.12.23. 06:34
null
Bacsa Péter elmondta, az előzetes tervekkel ellentétben télen még nem kezdődik el az idény (Fotó: MBSZ/Róth Tamás)
A nemzetközi szövetség (UWW) legfőbb döntéshozó testülete, a büró részben módosította a birkózók 2021-re tervezett versenynaptárát – tájékoztatott a Magyar Birkózószövetség.

 

A testület magyar tagja, a hazai szövetség (MBSZ) ügyvezető alelnöke, Bacsa Péter érdeklődésünkre elmondta, hogy az előzetes tervekkel ellentétben nem kezdődik korán, már télen az idény, január-februárban nem lesznek megméretések. Március elején az olaszországi rangsorverseny (Matteo Pellicone) lesz a premier, aztán jön változatlan dátummal, március 18. és 21. között az európai olimpiai kvalifikáció Budapesten, BOK-csarnokban. Ezt követik a kontinentális selejtezők és bajnokságok, köztük április 19. és 25. között az Eb Varsóban. Az olimpiai világkvalifikációra május elején (6-9.) kerül sor Szófiában, a félévet pedig a lengyel rangsorverseny (Poland Open) zárja.

Az olimpiai kiemelését a már lezajlott tavalyi vb és idei Eb, valamint az idei olasz rangsorviadal mellett utóbbi, a jövő évi lengyel torna alapján határozzák meg, a tokiói birkózóküzdelmek a tervek szerint augusztus 1-7. között zajlanak. 2021-ben világbajnokságra is sor kerül, mégpedig októberben Oslóban, ennek kiemelésébe a rangsorversenyek és a kontinensbajnokságok számítanak bele. Az pedig az aktuális járványhelyzettől függ, hogy milyen egészségügyi előírások lesznek érvényben a versenyeken, újra nézők előtt birkózhatnak a sportolók vagy sem. Természetesen az egyes országok hazai versenynaptárai alkalmazkodnak a mostani módosításokhoz.

Legfrissebb hírek

Az évezred eddigi legjobb eredményét érte el a magyar birkózás a 2026-os világbajnokságokon

Birkózás
2026.11.05. 16:55

Birkózás: fényesedik Váncza István ezüstérme

Birkózás
2026.11.05. 07:16

Vitek Dárius: Hedajati végigdarálta a mezőnyt

Birkózás
2026.11.04. 09:24

Kötöttfogású remeklés, női és szabadfogású realitás – Bácsi Péterrel értékeltük a birkózó-világbajnokságot

Birkózás
2026.11.02. 13:47

Bacsa Péter lett a Nemzetközi Birkózószövetség szakmai bizottságának új elnöke

Birkózás
2026.11.01. 19:11

Az amerikaiak az utolsó napon még két aranyat behúztak a birkózó-vb-n

Birkózás
2026.11.01. 16:18

Bajcajev most sem bírt az azerivel, ötödik helyen zárt a vb-n

Birkózás
2026.10.31. 14:45

Kuramagomedov most sem kímélte az idegrendszerünket, kikapott az iránitól

Birkózás
2026.10.31. 09:08