Torna ob: a férfiaknál várható, a nőknél meglepő eredmény született

K. E.K. E.
2020.10.30. 19:12
A férfiaknál Mészáros Krisztofer, a nőknél Székely Zója szerezte meg az egyéni összetett bajnoki címet.
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotók: Dömötör Csaba)
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotók: Dömötör Csaba)

Tavaly még a juniorok között versenyzett, ennek ellenére novemberben elindult a mesterfokú bajnokságon, és megnyerte az egyéni összetettet.

Ha ezt vesszük alapul, még azt is mondhatjuk, várható volt, hogy Mészáros Krisztofer győzelmét hozza a tornászok országos bajnokságának egyéni összetett versenye. Másfelől viszont 19 éves kora ellenére némi teherrel a vállán léphetett a szerekhez pénteken a Tornacsarnokban a győri sportoló, merthogy tavalyi sikere, no meg az idén mutatott fejlődése révén majdhogynem mindenki várta, mi több elvárta tőle a győzelmet.

Mészáros klubtársával, Tomcsányi Benedekkel küzdött meg leginkább az összetett aranyért, s bár féltávnál, vagyis három szer után még utóbbi állt jobban, Mészáros nagyszerűen hajrázott, ráadásul a nemzetközi mezőnyben is igen jónak számító 81.000 ponttal végzett az élen.

„Még ennél is magasabb pontszámot szerettem volna elérni  – árulta el Mészáros. – Sajnos lólengésben rontottam, a leesés, plusz egy öttizedes elem kiesése másfél pontnyi veszteséget jelentett a végére. De még így is két ponttal többet szereztem, mint tavaly a mesterfokú bajnokságon, aminek nagyon örülök, ahogyan annak is, hogy majdnem egy év kihagyás után újra versenyezhettünk. De a lovat tényleg sajnálom... Ráadásul a talaj mellett ez a kedvenc szerem.”

Amennyire várható volt Mészáros Krisztofer sikere a férfiaknál, annyira meglepő eredménnyel zárult a hölgyek viadala, hiszen Székely Zója szerezte meg az aranyérmet a toronymagas esélyes Kovács Zsófia előtt, ami minden bizonnyal annak is köszönhető, hogy a dunaújvárosiak Európa-bajnoki ezüstérmese az utolsó két szeren, gerendán és talajon többször is hibázott – Székely ellenben remek gyakorlatokkal rukkolt ki.

„Boldog vagyok, életem első összetett országos bajnoki címét szereztem. Kovács Zsófia mindenkinek nagy ellenfél, emiatt is tölt el büszkeséggel, hogy a dobogó felső fokára állhattam” – mondta Székely Zója.

Az ob-hoz nem, ám a sportághoz köthető hír, hogy Dévai Boglárka túl van a műtéten, amely az orvosi vélemények szerint sikeres volt – mint ismert, az Európa-bajnok két héttel ezelőtt egy edzésen rosszul érkezett a talajra, és súlyos porc-, illetve szalagsérüléseket szenvedett.

TORNA ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, TORNACSARNOK     
EGYÉNI ÖSSZETETT

Férfiak. Országos bajnok: Mészáros Krisztofer (Győri AC, edző: Szűcs Róbert) 81.000,      2. Tomcsányi Benedek (Győri AC) 79.500, 3. Kiss Balázs (BHSE) 75.750
Nők. Ob: Székely Zója (Postás SE, e: Gondos-Arató Orsolya, Osztie Géza) 50.700,      2. Kovács Zsófia (Dunaferr SE) 50.100, 3. Szujó Hanna (TC Békéscsaba) 49.600

Legfrissebb hírek

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
12 órája

Maszkos férfiak törtek be Simone Biles otthonába

Torna
2026.09.23. 08:51

Torna-vk: Mayer Gréta gerendán ötödik, talajon nyolcadik lett

Torna
2026.09.20. 20:26

Mayer Gréta nyerte az ugrást a szombathelyi vk-versenyen

Egyéb egyéni
2026.09.19. 20:17

Atlétikai Világdöntő: olimpiai és világbajnok magyar sportolók gáláznak a sprintváltóban

Atlétika
2026.09.07. 16:08

Torna: Gál Kristófnak jól sikerült a formaidőzítés az ifjúsági Eb-re

Utánpótlássport
2026.09.03. 20:17

Torna-vk: kétszeres olimpiai bajnok világsztár érkezik Szombathelyre

Torna
2026.09.02. 11:04

51 évesen a 18. világbajnokságára készül az üzbég tornásznő, Okszana Csuszovityina

Torna
2026.08.27. 10:23