Sakk: Carlsen nyerte meg az általa indított szupertornát

2020.08.20. 22:27
null
Magnus Carlsen nyerte meg az online szupertornát (Fotó: AFP)
Egyhetes csata végén a világbajnok Magnus Carlsen legyűrte az amerikai Hikaru Nakamurát annak az egymillió dollár összdíjazású online sakktornasorozatnak a szuperdöntőjében, amelyet a norvég nemzetközi nagymester talált ki és indított útnak.

A 15 perces alap-játékidejű partikkal zajló széria záróviadalán – amelynek első helyéhez négy párharcot kellett megnyerni – végig Nakamura állt jobban, aki az első, a harmadik és az ötödik játéknapon is jobbnak bizonyult, Carlsen azonban háromszor is egyenlíteni tudott, így következett 3-3 után a csütörtöki befejező ütközet kettőjük között.

A chess24 szakportál beszámolója szerint négy parti után 2-2-re álltak a felek, a két rövidített játékidejű meccs sem hozott döntést, jöhetett az úgynevezett armageddon, az a parti, amelyben a világossal játszó Nakamurának öt, a sötét bábokat irányító Carlsennek pedig négy perc állt a rendelkezésére, de utóbbinak már a remi is elég volt a sikerhez.

Mivel döntetlen lett a vége, a norvég világbajnok diadalmaskodott, és a szuperdöntő megnyeréséért 140 ezer dollárral gazdagodott. Nakamura második helye 80 ezer dollárt ért, míg a két elődöntő vesztese, a kínai Teng Li-zsen és az orosz Danyiil Dubov egyformán 40 ezer dollárt kapott.

A szuperdöntőt megelőző sorozat négy állomásból állt, Carlsen hármon is első lett, míg egy tornán Dubov győzedelmeskedett.

Legfrissebb hírek

Keserű döntetlen a románokkal a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.21. 17:13

Carlsen és Rapport is versenyez a FIDE budapesti sakktornáján

Egyéb egyéni
2026.08.26. 13:01

Sakk: indiai győztes a nagykanizsai tornán, Korpa Bence a magyar bajnok

Egyéb egyéni
2026.08.23. 18:58

FIDE: Budapest új korszakot nyit a sakkban

Egyéb egyéni
2026.07.24. 11:25

Így örült a norvégok sikerének a világelső sakkozó, Magnus Carlsen – videó

Foci vb 2026
2026.07.07. 21:03

Carlsen duplázott, a nőknél Aszaubajeva nyert a villámsakk-vb-n

Egyéb egyéni
2025.12.30. 23:49

Gyorssakk-vb: Carlsen nyert a nyílt kategóriában, Gorjacskina a nőknél

Egyéb egyéni
2025.12.28. 20:02

Magnus Carlsen támogatja az új sakkvilágbajnoki versenysorozatot

Egyéb egyéni
2025.10.15. 17:52