Öttusa: új formátumú négy- és öttusaversenyt tesztelnek

2020.08.17. 17:29
Címkék
Négytusa és öttusa tesztversenyt is rendez szeptemberben a Magyar Öttusaszövetség (MÖSZ), ezzel segítve, hogy ha ismét a szokásos menetrend szerint zajlanak majd a versenyek, a korábban eldöntött változtatásokat be tudják vezetni.

A nemzetközi szövetség (UIPM) a honlapján számolt be a két magyarországi eseményről. Kiemelik, hogy a dinamikusabb és a nézők számára jobban követhető négytusa-lebonyolítás szerepelt volna a 2022-es dakari ifjúsági olimpián, és bár ezt elhalasztották, a keletkező űr kitöltésére a UIPM a korosztály számára Pierre de Coubertin Ifjúsági Kupa néven nemzetközi versenyt tervez az új formátumban. A kieséses rendszerű viadalon a vívás utáni három számot összekötve teljesítik a résztvevők.

Ennek tesztelésére eddig Buenos Airesben, Kairóban, a franciaországi Perpignanban és a németországi Weidenben került sor, és az utolsó próbaversenyt rendezik szeptember közepén Csepelen. Ez egyben az első, a nemzetközi szövetség által jóváhagyott viadal lesz a februári felnőtt világkupa óta. A februári vk-forduló után a UIPM felfüggesztette a versenyek rendezését a koronavírus-járvány miatt.

Az ifjúságiak meghívásos nemzetközi viadala után a magyar szövetség a 2024-es párizsi olimpiára kidolgozott formátumot is tesztelni fogja, amely szintén kieséses rendszerű, de az egyes számokat tekintve hagyományos lebonyolítású.

A UIPM honlapján olvasható közleményben Klaus Schormann elnök megköszöni a magyar szövetségnek, és külön is az azt vezető Bretz Gyulának, hogy a magyarok megszervezik a remények szerint a következő olimpiákon alkalmazandó formátumok tesztelését. Hangsúlyozza, hogy „ezekben az időkben, amikor az öttusázók közössége korábban nem tapasztalt kihívásokkal szembesül, elemi érdek, hogy fenntartsák a versenyzők motivációját”.

„Ki kell emelnem a teljes UIPM-közösség nevében a MÖSZ mindig segítőkész hozzáállását, amellyel az elmúlt négy évben is egyre magasabbra helyezte a lécet és túlszárnyalta a várakozásainkat” – olvasható a nemzetközi szövetség oldalán.

Legfrissebb hírek

Öttusa: Képesek még fokozni a teljesítményüket a versenyzőink – Belák János

Egyéb egyéni
Tegnap, 11:44

Öttusa-vk: Tárkányi Zsombor 17. lett Bulgáriában, izgalmas záró számban dél-koreai siker

Egyéb egyéni
2026.05.17. 15:52

Öttusa-vk: Guzi Blanka ezüstérmes Bulgáriában

Egyéb egyéni
2026.05.17. 11:16

Öttusa: Tárkányi Zsombor nagy futással kiharcolta a döntőt a pazardzsiki vk-n

Egyéb egyéni
2026.05.16. 16:25

Öttusa: Bőhm Csaba nem lesz ott a döntőben Pazardzsikban

Egyéb egyéni
2026.05.16. 11:17

Öttusa: Guzi Blanka és Bauer Blanka erős versenyzéssel döntős a pazardzsiki vk-versenyen

Egyéb egyéni
2026.05.15. 15:43

Öttusa: Bőhm Csaba és Tárkányi Zsombor „élte túl” a rendkívül kemény selejtezőt a pazardzsiki vk-n

Egyéb egyéni
2026.05.15. 09:15

UIPM: korlátozás nélkül versenyezhetnek a fehérorosz öttusázók

Egyéb egyéni
2026.05.12. 10:50
Ezek is érdekelhetik