Elismerés: Keleti Ágnes Újpest díszpolgára lett

2020.08.28. 19:35
null
Keleti Ágnes Újpest díszpolgára lett (Fotó: Róth Tamás)
Újpest díszpolgára lett Keleti Ágnes ötszörös olimpiai aranyérmes tornász, a Nemzet Sportolója, a legidősebb élő ötkarikás bajnok.

A kitüntetést Déri Tibor polgármester adta át az újpesti Városházán pénteken, ezzel ismerve el Keleti Ágnesnek a lila-fehér klubért tett érdemeit, azt, hogy életútjával és munkásságával hozzájárult a kerület népszerűsítéséhez.

A díj odaítélése kapcsán a Keleti Ágnesről készült rövidfilmben a tornásznő hitetlenkedve fogadta, hogy Újpest díszpolgára lett, majd sportkarrierjének felelevenítése után beszélt zeneszeretetéről, végül pedig dalra is fakadt.

„Az élet nehéz dolog. Lelke kell, hogy legyen az embernek, és csak olyan dolgokat csináljon, amit szeret. Amit nem szeret, azt nem csinálja” – hangzott el a filmben a legidősebb magyar olimpikontól.

Az olimpiai bajnok tornász kézjegyével látta el a díszpolgárok könyvét, majd átvette a címről szóló díszoklevelet. Ennek tanúsága szerint Keleti Ágnes kiváló sporteredményeiért, valamint a tornászképzésben nyújtott teljesítményéért lett Újpest díszpolgára.

Az ünnepséget követő kötetlen beszélgetés során Keleti Ágnes elmondta, hogy a mai napig tornázik, de a tőle megszokott rögtönzött bemutató – elegáns ruhájára hivatkozva – ezúttal elmaradt.

Keleti Ágnes, aki január 9-én lesz százéves, az 1956-os melbourne-i olimpián a Bp. Dózsa versenyzőjeként – akkor így nevezték az újpesti klubot – négy aranyérmet nyert.

Helsinkiben, 1952-ben egy aranyat gyűjtött be és olimpiákról van még három ezüstje és két bronza, míg világbajnokságon két első, egy második és egy harmadik helyet érdemelt ki 1954-ben.

Legfrissebb hírek

Berki Krisztián a Magyar Tornaszövetség általános elnökhelyettese lett

Torna
2026.04.11. 13:48

„A torna volt az életem” – Kéry Anikó hetvenéves

Torna
2026.03.31. 09:19

Felavatták Keleti Ágnes szobrát Budapesten

Egyéb egyéni
2026.03.30. 19:14

Kapitális harcsát fogott Borkai Zsolt Győrben

Egyéb egyéni
2026.03.06. 13:08

Elhunyt Svédország egyetlen olimpiai bajnok tornásza

Egyéb egyéni
2026.03.05. 09:37

A Budapesti Honvédhoz igazolt Mészáros Krisztofer Eb-ezüstérmes tornász

Torna
2026.02.06. 11:43

Altorjai Sándort beválasztották a Balkán Torna Szövetség végrehajtó bizottságába

Torna
2026.01.23. 11:54

Németországi érkezők Újpesten, Bognár nélkül kezdi meg a tavaszt az MTK

Labdarúgó NB I
2026.01.21. 17:01
Ezek is érdekelhetik