Birkózás: Korpási még nem mondott le a sikeres olimpiai részvételről

MTI MTIMTI MTI
2020.08.25. 22:41
null
Korpási Bálint a 2018-as budapesti világbajnokságon (Fotó: Török Attila)
Korpási Bálint kötöttfogású birkózó az egyéves halasztás ellenére nem mondott le arról, hogy súlycsoportot váltva kijusson a tokiói olimpiára és ott jól szerepeljen.

„Nehéz időszak volt, mert a budapesti olimpiai kvalifikációs versenyt egy héttel a rajt előtt mondták le márciusban. Most ugyanúgy készülünk, mintha lennének versenyek” – mondta a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorában a nem olimpiai kategóriában világ- és Európa-bajnok sportoló.

A 33 éves Korpási arról is beszámolt, hogy jelenleg 75 kilogramm körül mozog a súlya, és azért kellett némileg növelnie azt, mert most egy kisebb alapozást csináltak, és annak százszázalékos elvégzéséhez erre volt szüksége. Hozzátette, ezt követően ismét lejjebb kell vinnie a súlyát, amit komoly diétával kell elérnie, ilyenkor olyan kedvenceiről kell lemondania, mint az édességek és a cukros üdítőitalok.

„Lőrincz Tamás világbajnok, és a kvótát is kiharcolta a súlycsoportjában, így feljebb nem mehettem” – indokolta Korpási, hogy miért a fogyasztást választotta az olimpiai részvétel érdekében. Megjegyezte továbbá, hogy egyik nagy riválisa, a német Frank Stäbler szintén 72 kilóról fogyasztott le sikerrel, ugyanis a tavalyi olimpiai kvalifikációs vb-n bronzérmével kijutott a tokiói játékokra.

Korpási elárulta, amikor eldöntötte, hogy lefelé vált, akkor olyan korábbi birkózókkal is felvette a kapcsolatot, mint Tóth István és Majoros István, mivel utóbbi például nagy fogyasztásai ellenére 2004-ben olimpiai bajnok lett.

Korpási 2016-ban 71 kilósként lett világbajnok, majd egy évvel később Európa-bajnok, emellett további öt alkalommal állhatott dobogóra világversenyeken, csakhogy eredeti súlycsoportja nem szerepel az ötkarikás programban, ezért váltott lefelé egy kategóriát.

Legfrissebb hírek

Az évezred eddigi legjobb eredményét érte el a magyar birkózás a 2026-os világbajnokságokon

Birkózás
2026.11.05. 16:55

Birkózás: fényesedik Váncza István ezüstérme

Birkózás
2026.11.05. 07:16

Vitek Dárius: Hedajati végigdarálta a mezőnyt

Birkózás
2026.11.04. 09:24

Kötöttfogású remeklés, női és szabadfogású realitás – Bácsi Péterrel értékeltük a birkózó-világbajnokságot

Birkózás
2026.11.02. 13:47

Bacsa Péter lett a Nemzetközi Birkózószövetség szakmai bizottságának új elnöke

Birkózás
2026.11.01. 19:11

Az amerikaiak az utolsó napon még két aranyat behúztak a birkózó-vb-n

Birkózás
2026.11.01. 16:18

Bajcajev most sem bírt az azerivel, ötödik helyen zárt a vb-n

Birkózás
2026.10.31. 14:45

Kuramagomedov most sem kímélte az idegrendszerünket, kikapott az iránitól

Birkózás
2026.10.31. 09:08