Öttusa: elmarad a közgyűlés és az ifjúsági vb is

MTI MTIMTI MTI
2020.07.22. 14:22
Címkék
A Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPM) nem rendezi meg idei kongresszusát, és a szervezet végrehajtó bizottságának döntése értelmében ifjúsági világbajnokság sem lesz 2020-ban.

A közgyűlésre a kínai Hsziamenben került volna sor novemberben, de a koronavírus-járvány miatt a küldöttek csak egy évvel később találkoznak, az elhalasztott olimpia után, nagy valószínűséggel ugyancsak novemberben. A UIPM – amint az a közleményében olvasható – tárgyal a kínaiakkal, hogy az új időpontban is vállalják el a rendezést, és a nemzetközi szövetség azt is szeretné, ha a 2022-es felnőtt világbajnokságnak is házigazdája lenne a kínai város, amelytől tavasszal elvették az idei rendezés jogát.

A vezető testület arról is határozott, hogy az U17-es és az U19-es korosztály vb-jét nem rendezik meg októberben, az egyiptomi Hurghadában. A UIPM a lengyelországi junior vb-t már korábban elhalasztotta. Az idősebb korosztály 2021-es alexandriai világbajnokságát viszont most előre hozta márciusra, és azt szeretné, ha az ifjúsági vb-t is meg lehetne rendezni Egyiptomban, februárban vagy márciusban. A cél az, hogy a fiatalabbak és az idősebbek számára is minél hamarabb versenyzési lehetőséget teremtsen, továbbá, hogy csökkentse az utazások számát azoknak, akik mindkét viadalon indulnának.

Korábban a szeniorok idei, győri masters világbajnokságát törölte a UIPM.

Legfrissebb hírek

Öttusa: Képesek még fokozni a teljesítményüket a versenyzőink – Belák János

Egyéb egyéni
2026.05.19. 11:44

Öttusa-vk: Tárkányi Zsombor 17. lett Bulgáriában, izgalmas záró számban dél-koreai siker

Egyéb egyéni
2026.05.17. 15:52

Öttusa-vk: Guzi Blanka ezüstérmes Bulgáriában

Egyéb egyéni
2026.05.17. 11:16

Öttusa: Tárkányi Zsombor nagy futással kiharcolta a döntőt a pazardzsiki vk-n

Egyéb egyéni
2026.05.16. 16:25

Öttusa: Bőhm Csaba nem lesz ott a döntőben Pazardzsikban

Egyéb egyéni
2026.05.16. 11:17

Öttusa: Guzi Blanka és Bauer Blanka erős versenyzéssel döntős a pazardzsiki vk-versenyen

Egyéb egyéni
2026.05.15. 15:43

Öttusa: Bőhm Csaba és Tárkányi Zsombor „élte túl” a rendkívül kemény selejtezőt a pazardzsiki vk-n

Egyéb egyéni
2026.05.15. 09:15

UIPM: korlátozás nélkül versenyezhetnek a fehérorosz öttusázók

Egyéb egyéni
2026.05.12. 10:50
Ezek is érdekelhetik