Ajánló: a legszebb szlovén bringatúra-útvonalak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2020.07.22. 19:12
Délnyugati szomszédunk bővelkedik kerékpárostúra-útvonalakban, amelyek közül bemutatunk ötöt, mert különböző adottságaik miatt kedveltek. Bármelyiket is választjuk, egyikben sem csalódunk.

Bringázás a Dráva mentén Bringázás a Dráva mentén

Már csak azért is, mert a fővárosból háromórányi autózás után máris tesztelhetjük a Dráva folyó mentén húzódó 145 kilométer hosszút, amely a nemzetközi, a folyót követő útvonalhálózat része. Koroskából indul, és Mariboron, valamint a legrégebbi szlovén városon, Ptujon keresztül egészen Ormozig vezet. Tekerés közben megcsodálhatjuk a Dráva folyó menti várakat, továbbá a jó állapotban fennmaradt római kori emlékeket. Mariborban mindenképpen álljunk meg, és nézzük meg a világ legöregebb szőlőtőkéjét, amelyen mindmáig terem szőlő!

Parenzana

A Parenzana-útvonal 115 kilométer hosszú, a szlovén tengerpart mentén húzódik, és a korábbi Trieszt–Porec vasútvonalat követi. Attól függően, hogy mennyi időnk van, és hogy éppen milyen formában vagyunk, kettő, de akár öt nap alatt is letekerhetjük a távot. Ha tehetjük, útközben álljunk meg Koperben, a halászatáról híres Izolában vagy a szűk, romantikus utcáiról híres Piranban egy csobbanásra és a szlovénok hagyományos sörére, egy korsó Laskóra vagy Unionra. Ha ezt az útvonalat választjuk, ne hagyjuk ki a Skocjan Inlet in Secovlje Saltworks tájvédelmi körzetet sem!

További három bringatúra-útvonallal megismerkedhet a csupasport.hu weboldalon.

Legfrissebb hírek

Jön az ország egyik legkülönlegesebb úszóversenye – hatszázan a Dunában

Csupasport
2026.07.02. 18:11

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
2026.06.28. 23:55

Több mint négyezren evezték át a Balatont

Csupasport
2026.06.28. 04:30

Jó hír a bringásoknak: kerékpárosbarát szállásláncolatot hoztak létre a balatoni régióban

Csupasport
2026.06.26. 10:56

„Mozdulj velünk!” – jön az olimpia napja szombaton a Városligetben

Csupasport
2026.06.19. 13:48

Exkluzív Stopira-interjú a spanyolok elleni bravúr után; Németh Nándor várja Milákot a váltókba

E-újság
2026.06.16. 23:58

Bódis Tamás ismét magyar rekordot döntött, és vezeti a világranglistát – 6 óra alatt 93.9 km-t futott

Csupasport
2026.06.15. 11:13

Laros Duarte a spanyolok ellen készül; Hamilton első Ferrari-sikere

E-újság
2026.06.15. 00:58
Ezek is érdekelhetik