Csupasport: Erőss Zsolt balesete és drámai döntése

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2020.04.27. 18:09
Tíz évvel ezelőtt szenvedett súlyos lavinabalesetet a Magas-Tátrában a legeredményesebb magyar expedíciós hegymászó, Erőss Zsolt, akinek emiatt térd alatt amputálni kellett a jobb lábát. Szemtanúk mesélik el, ők hogyan emlékeznek az egy évtizeddel ezelőtti eseményekre.

Az egyik vezető magyar túraszervező cég, az iKaland 2009 végén egy szilveszterezéssel összekötött túrázást szervezett a Magas-Tátrában a népszerű poprádi tavi menedékházban, mintegy húsz embernek.

A csapat január 3-án indult volna haza Budapestre, az utolsó nap Erőss Zsolt és csapata a jégmászást gyakorolta délután háromig. A végére csak hárman maradtak, a másik túravezető, Hajdú Péter és az egyik ügyfél, Marci, aki még tapasztalatlan volt a hegyek között, viszont tele volt energiával. Aztán Zsoltnak támadt egy ötlete.

„Fél óra alatt felértünk a gerincre, ahol már rossz érzésem volt, mert minden második lépésemnél kiment a napközben latyakossá vált hó a lábam alól, néha a kövekkel együtt. Éreztem, hogy nem szilárd a felület, mondtam is Zsoltnak, hogy szerintem forduljunk vissza” – emlékezett vissza Hajdú Péter, a lavinabaleset előtti percekre.

A Csupasporton szemtanúkkal – többek között az azóta elhunyt Erőss Zsolt özvegyével – idézzük vissza a tíz évvel ezelőtt történteket.

Legfrissebb hírek

Törőcsik Zsófia a Fülöp-szigeteki sikerek után a budapesti vb-re fókuszál

Csupasport
2026.04.27. 13:05

Az Ultrabalaton női versenyében spanyol siker született

Csupasport
2026.04.25. 07:11

Törőcsik Zsófia új világcsúcsot ért el szabadtüdős merülésben

Csupasport
2026.04.20. 11:32

Elkezdődött a kerékpáros Ring-sorozat – a Mátrában rendezik meg a 2. állomást

Csupasport
2026.04.19. 11:14

Bemutatták a legfittebb magyarról, Horváth Lauráról szóló dokumentumfilmet

Csupasport
2026.04.17. 11:13

107 méteres merülés – edzésen már sikerült a világcsúcs Törőcsik Zsófiának

Csupasport
2026.04.16. 15:04

A nagy fejlődés ob-ezüstérmet jelentett Szőke Csaba számára

Csupasport
2026.04.07. 09:00

Csaknem háromezren futottak a Maratonman-sorozat nyitányán

Csupasport
2026.04.04. 13:48
Ezek is érdekelhetik