Torna: a válogatott tagjainak van lehetőségük az edzésre

MTI MTIMTI MTI
2020.03.29. 18:38
A válogatott tagjainak van lehetőségük az edzésre, a többi tornász viszont otthon kell, hogy dolgozzon Magyar Zoltánnak, a Magyar Tornaszövetség (MATSZ) elnökének a tájékoztatása szerint.

A sportvezető az M1 Aktuális csatornának elmondta, hogy a koronavírus-járvány miatt a termek bezártak, ám a női válogatott a fővárosi Tornacsarnokban tréningezhet, míg Győrben további három, a Ferencváros létesítményében pedig két sportoló tud készülni.

A többiekről a szövetség egy amerikai rendszer segítségével próbál gondoskodni. Ehhez gyerekektől a felnőttekig mindenki kapott egy kódot, amivel bejelentkezhet, s a felületen keresztül mindenki tudja tartani a kapcsolatot az edzőjével.

Magyar Zoltán szerint félő, hogy az edzéslehetőségek megszűnésével a gyerekek felhagynak a tornával, ezért a szövetség mindent megtesz azért, hogy erre ne kerüljön sor, és az elmúlt években ötszörösére bővült sportolói bázist ne veszítse el.

Az olimpia jövő évre halasztása sok kérdést vet fel, melyre Magyar elmondása szerint még várni kell a válasszal. Közölte, nem tudni, a maradék kvótákat hogy lehet majd megszerezni, de akár az is felmerülhet, hogy a londoni olimpiai bajnok Berki Krisztián új esélyt kap, és ha a sérült válla meggyógyul, a világkupákon mégis kivívhatja az ötkarikás részvételt.

A nemzetközi szövetség közben arról tájékoztatatta az MATSZ-t, hogy áttekinti az olimpiai kvalifikációs szabályzatot, és rövid időn belül dönt a fennmaradó kvóták megszerzésének lehetőségeiről.

Legfrissebb hírek

Angelina Melnyikova nyert egyéni összetettben a női torna Eb-n

Torna
Tegnap, 10:50

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
2026.08.13. 23:49

Torna Eb: A korábbi sérülések dacára készen áll a csapat a rajtra

Torna
2026.08.13. 09:27

Torna: a lányok versenyével indul a zágrábi ifjúsági Eb

Utánpótlássport
2026.08.12. 10:19

Két magyar érem született a nagyváradi aerobik-világkupán

Egyéb egyéni
2026.08.03. 17:30

Az Európai Tornaszövetség engedélyezte az orosz szimbólumok használatát

Torna
2026.07.30. 19:50

Torna: a KSI-s lányok szerepeltek a legjobban az ifjúsági ob-n

Utánpótlássport
2026.07.27. 14:30

Mészáros Krisztofer, Mayer Gréta: dupla-dupla!

Egyéb egyéni
2026.07.26. 16:31