Tokió 2020: megérkezett Japánba az olimpiai láng

MTI MTIMTI MTI
2020.03.20. 10:35
null
Megérkezett Japánba az olimpiai láng (Fotó: MTI)
Pénteken reggel megérkezett Japánba az olimpiai láng.

A szervezőbizottság tagjai csütörtökön vették át Görögországban a lángot, melyet múlt csütörtökön, a hagyományoknak megfelelően, Olümpiában gyújtottak meg.

A lángot – mely a „Tokió 2020 olimpiai lángváltó” feliratú repülőgéppel érkezett – szerény, visszafogott ünnepség keretében, kis létszámú csoport fogadta a japán légierő – Tokiótól 250 kilométerre északra fekvő – macusimai bázisán. A speciális tartóban szállított lángot a gépben a távol-keleti ország két legendás sportolója, a női birkózás háromszoros olimpiai bajnoka, Josida Szaori és a szintén háromszoros olimpiai aranyérmes cselgáncsozó, Nomura Tadahiro vette át, majd a repülő ajtajában átadták a szervezőbizottság elnökének, Mori Josirónak.

Noha már több neves sportoló is kérte a játékok elhalasztását a koronavírus-világjárvány miatt, a szervezők és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egyelőre tartja magát a július 24-i rajthoz, ami előtt a láng 121 napon át, 47 japán prefektúrán keresztül mintegy 20 ezer kilométert tesz meg a hagyományos lángváltó keretében.

A vírus hatására nem változtatták meg a lángfutás útvonalát, és nézők is jelen lehetnek az utcákon a jelkép elhaladásakor, a szakaszok elejére és végére tervezett ünnepségek viszont elmaradnak.

A tokiói nyári olimpiát a tervek szerint július 24. és augusztus 9. között rendezik meg.

Legfrissebb hírek

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Az Ázsia-kupán még Morijaszu irányítja a japán labdarúgó-válogatottat

Foci vb 2026
2026.07.23. 19:07

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33