Maradj otthon! – Szöllősi György jegyzete

SZÖLLŐSI GYÖRGYSZÖLLŐSI GYÖRGY
2020.03.18. 23:20
Gulácsi Péter ötmillió forintot adományozott a Szent László Kórháznak
A német válogatott két és fél millió eurót adományozott
Mané pénzzel támogatja a koronavírus elleni harcot
Ibrahimovic adománygyűjtést indított
Gulácsi Péter ötmillió forintot adományozott a Szent László Kórháznak
A német válogatott két és fél millió eurót adományozott
Mané pénzzel támogatja a koronavírus elleni harcot
Ibrahimovic adománygyűjtést indított

Mondja a friss videókon Sergio Ramos, Lionel Messi vagy éppen Gyurta Dániel. A hazai sportolók egymás után küldik saját – teljesen új értelemben vett – „home videóikat” a Nemzeti Sport felhívására közösségi oldalainkra, ezzel is példát mutatva mindazoknak, akik megtehetik, hogy – minimálisra csökkentve a társadalmi érintkezést – otthon maradnak ezekben a napokban. Egyúttal megmutatva, hogy lehet otthon is, egyedül is sportolni. Legtöbbjük egyéni edzéstervet kapott a trénerektől, és a sportolók most úgy próbálnak motiváltak, frissek maradni, hogy, miként mindenki, a szeretteikért aggódnak, és fogalmuk sem lehet, mikor érkezik el ismét a valódi versenyek, az igazi megméretés ideje. Mégis, ebben a profi sporttól teljesen idegen helyzetben is van feladatuk, küldetésük a sokak által bálványozott sportembereknek: ha ők tolmácsolják a hatóságok kéréseit, arra jobban odafigyelnek az emberek. És van küldetése a sportnak általában. Csányi Sándorra nemcsak bankvezérként, de MLSZ-elnökként is gondolunk, amikor felajánlja a magánkórházát közcélokra, Mészáros Lőrinc a Puskás Akadémia elnöke is, amikor a bankja milliárdos felajánlást tesz, és Gulácsi Péter válogatott kapus ötmilliós adománya is tiszteletet parancsol. Jó lenne, ha tettüket sok hasonló felajánlás követné a sport olyan szereplői részéről, akik – versenyzőként, sztárként, támogatóként – megengedhetik maguknak, hogy ezúttal segítsenek a bajba jutott szurkolóknak, vagyis az embereknek általában. Hiszen a vírus egyformán fenyeget mindenkit a társadalmi vagy bármilyen hierarchia bármelyik fokán. És az általános rémületen éppen az általános szolidaritás lehet úrrá, amelyben jó példával kell elöl járnia a sportnak mint egy sor most fókuszba kerülő érték hordozójának. Mi pedig természetesen fórumot nyújtunk minden olyan kezdeményezésnek, amelyben a sport szereplői játsszák a főszerepet, és csökkentik a bajt vagy erősítik a nemzeti és nemzetközi szolidaritást.

Alig két hete, amikor a járvány még csak távoli fenyegetésnek tetszett, a Ferencváros futballistái összedobták a pénzt a klub fiatal fotósának új felszerelésre, miután milliós értékű gépeit ellopták. Olyan, a sport eszményeihez méltó tett volt, amilyenhez hasonló cselekedeteket várunk most nagy számban a sportvilág példaképeitől. És addig is köszönjük nekik, ha otthon maradnak és másokat is erre buzdítanak.

Legfrissebb hírek

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
1 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
Tegnap, 0:15

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
2026.08.12. 23:14

Reális, hogy a Real is – Malonyai Péter jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 23:02

Királyváró – Bodnár Zalán jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 22:59

Immár athéni vagány – Bobory Balázs jegyzete

Légiósok
2026.08.06. 23:12

Törökország meghódítása – Smahulya Ádám jegyzete

Minden más foci
2026.08.05. 23:03

Meleg napok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 23:25