Öttusa-vb: szusikészítő-verseny az olimpia jegyében

„Szeretem a szusit, rendszeresen szoktam fogyasztani, sőt, már a készítésével is megpróbálkoztam otthon. Elárulom: jelentős kihívás és időigényes feladat a megfelelő állagú rizs előállítása hozzá – jegyezte meg a gasztronómia világában is otthonosan mozgó Földházi, aki kreációjával papírformagyőzelmet aratott. – A világbajnokságot elszorult szívvel nézem, mert itthon hagyományosan kitűnően szervezett viadalokon versenyezhetnek a magyar sportolók. Az én feladatom most az, hogy a háttérből segítsem a társakat.”

Kasza Róbert – aki ugyancsak nagy kedvelője a japán eledelnek, amit saját kezűleg most először készített el – nem titkolta, a szusikészítő-verseny eredményével az igazi megméretésen is elégedett lenne.

„Egész évben azért dolgoztam – beleadva apait-anyait – hogy elérjem a célomat, és a hazai közönség előtt érmet és ezzel kvótát szerezzek” – mondta a szakmai célról a jóízű falatozás közben Kasza.

100 éve született Benedek Ferenc

Az ifjúsági öttusázóknál újra szólhat az orosz himnusz

Az öttusázó Guzi Blanka élvezi a hóban futást

Los Angelesben edzőtáborozik az öttusa-válogatott




