Öttusa: megkezdődött a jegyértékesítés a budapesti vb-re

Vágólapra másolva!
2019.08.06. 16:07
Elkezdődött a jegyértékesítés a budapesti öttusa-világbajnokságra.

Az olimpiai kvalifikációs vb-t – és vele párhuzamosan a laser run (lövészetes futás) vb-t – szeptember 2. és 8. között rendezik meg. A hazai sportági szövetség honlapjának híre szerint 2-tól 5-ig, azaz hétfőtől csütörtökig ezer forintos, úgynevezett sétáló jeggyel lehet majd bejutni a Kincsem Park területére, míg 6-tól 8-ig, azaz péntektől vasárnapig 3000, illetve 4500 forintért érhetők el a belépők.

A vb első két napján a női és a férfi váltóra kerül sor, majd a hagyományos versenyek selejtezői következnek. Pénteken lesz a női döntő, szombaton a férfi finálé, vasárnap pedig a vegyes váltó. A gyerekek hétéves kor alatt ingyen nézhetik meg a versenyeket.

Az idei világbajnokság az első, melyen együtt rendezik az öttusa és a laser run versenyeit.

Az érdeklődőket kiegészítő programok is várják, így bárki kipróbálhatja a lézerlövészetet, lesz öttusa-kiállítás, a gyerekek pedig játékos formában kaphatnak bepillantást a sportág kulisszái mögé.

A belépőkhöz a www.jegy.hu oldalon keresztül lehet hozzájutni.

Legfrissebb hírek

Az ifjúsági öttusázóknál újra szólhat az orosz himnusz

Egyéb egyéni
2026.01.28. 14:44

Az öttusázó Guzi Blanka élvezi a hóban futást

Egyéb egyéni
2026.01.14. 08:50

Los Angelesben edzőtáborozik az öttusa-válogatott

Egyéb egyéni
2026.01.12. 11:24

Népsport: A szovjetek kimentek, Szondy István hazajött

Népsport
2025.12.29. 08:00

„Máig bennem él, kiskoromban milyen izgatottan vártam a feldíszített karácsonyfát”

Egyéb egyéni
2025.12.26. 07:04

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
2025.12.23. 19:20

Rendszeresen gyalogol és jól érzi magát Benedek Gábor, a legidősebb olimpiai bajnok

Egyéb egyéni
2025.11.24. 14:18

Leonyid Ivanov rossz lóra tett

Népsport
2025.11.19. 11:52
Ezek is érdekelhetik