Cselgáncs-vb: igaza lett Ungvárinak, a legyőzője nyert

Vágólapra másolva!
2019.08.27. 16:10
A hazai közönség előtt szereplő, 73 kilogrammos Ono Sohej megszerezte harmadik világbajnoki aranyérmét az olimpiai kvalifikációs tokiói cselgáncs-vb-n.

A 27 éves klasszis – aki korábban Ungvári Miklóst búcsúztatta, és akiről olimpiai ezüstérmesünk kijelentette, övé lesz a végső győzelem – a riói olimpiai döntőhöz hasonlóan ezúttal is az azeri Rüstem Orucovot verte meg a fináléban, miután bő egy perc elteltével egy belső combdobásra ippont kapott. Ono előzőleg a 2013-as riói és a 2015-is asztanai világbajnokságon bizonyult a legjobbnak.akiről olimpiai ezüstérmesünk kijelentette, övé lesz a végső győzelem – a riói olimpiai döntőhöz hasonlóan ezúttal is az azeri Rüstem Orucovot verte meg a fináléban, miután bő egy perc elteltével egy belső combdobásra ippont kapott. Ono előzőleg a 2013-as riói és a 2015-is asztanai világbajnokságon bizonyult a legjobbnak.

Az azeri Hidajet Hejdarov egymás után másodszor lett vb-harmadik, miután csaknem 12 (!) perces csatában legyűrte a tádzsik Szomon Mahmadbekovot.

A női 57 kilóban a címvédő Josida Cukasza a fináléban alulmaradt a 2017-ben japánból kanadaivá lett Christa Deguchival szemben. Utóbbi tavaly harmadik lett a baki világbajnokságon, megszerezve új hazája első női vb-érmét.

Az olimpiai bajnok brazil Rafaela Silva a dobogó alsó fokára állhatott fel, míg a nyitó körben Karakas Hedviget búcsúztató bolgár Ivelina Ileva kikapott a bronzmérkőzésen, és ötödikként zárt.

CSELGÁNCS-VB
FÉRFIAK
73 KG

1. Ono Sohej (Japán)
2. Rüstem Orucov (Azerbajdzsán)
3. Gyenyisz Jarcev (Oroszország) és Hidajet Hejdarov (Azerbajdzsán)
...Ungvári Miklós és Szabó Frigyes helyezetlen

NŐK
57 KG

1. Christa Deguchi (Kanada)
2. Josida Cukasza (Japán)
3. Rafaela Silva (Brazília) és Julia Kowalczyk (Lengyelország)
...Karakas Hedvig helyezetlen

Legfrissebb hírek

Gercsák Szabina kikapott a negyeddöntőben, vigaszágas a cselgáncs-vb-n

Egyéb egyéni
37 perce

Cselgáncs-vb: a fojtófogás után elájult a francia dzsudoka

Egyéb egyéni
17 órája

Cselgáncs-vb: Szabó és Szegedi is kiesett, Kovács Kitti nyolcaddöntős

Egyéb egyéni
Tegnap, 13:32

Gyertyás Róza bronzérmes a cselgáncs-vb-n!

Egyéb egyéni
2025.06.14. 18:06

Gyertyás bronzéremért küzdhet a cselgáncs-vb-n

Egyéb egyéni
2025.06.14. 15:20

Cselgáncs-vb: Pupp negyeddöntős, Pongrácz és Gombás a 32-ig jutott

Egyéb egyéni
2025.06.14. 13:05

Andrási Márton az ötödik helyen végzett a cselgáncs-vb-n

Egyéb egyéni
2025.06.13. 18:50

Andrási Márton bravúrgyőzelem után kikapott a negyeddöntőben, de a bronzért küzdhet a cselgáncs-vb-n!

Egyéb egyéni
2025.06.13. 16:01
Ezek is érdekelhetik