Vívó Eb: Nem jött össze a csoda a végén – Szilágyi Áron

Vágólapra másolva!
2019.06.22. 19:02
null
Szilágyi a harmadik Eb-ezüstjét szerezte (Fotó: MTI)
A düsseldorfi vívó Európa-bajnokság férfi kardcsapatküzdelmeinek döntőjében a magyar válogatott az első három asszó után 15:6-ra vezetett, a végén mégis 45:43-as vereséget szenvedett a németektől – ráadásul úgy, hogy az utolsó csörtét Szilágyi Áron hattusos hátrányban kezdte, ám egyenlíteni még tudott 43:43-ra, de fordítani már nem.

Szilágyi – aki az utolsó asszót 9:5-re megnyerte –, plusz 5-tel, Szatmári mínusz 1-gyel, Gémesi mínusz 6-tal zárta a döntőt.

„Én úgy láttam, hogy a szurkolótábor átlendítette őket a holtponton. Hiába volt nekünk kilenctusos előnyünk is, újra erőre kaptak. Volt sanszunk a végjátékban, vissza tudtam hozni, szeretek is Wagnerrel vívni, de ahhoz, hogy 40:34-ről nyerjen az ember, kisebbfajta csoda kell, és ez most nem jött össze” – nyilatkozott az MTI-nek Szilágyi Áron.

Az utolsó tusról azt mondta, nüansznyi különbség volt középen: amit addig együttesnek adott a zsűri, ekkor viszont nála látta a találatot.

„Mi úgy éreztük, hogy abszolút nem így volt, de ennyi szubjektivitás benne van a kardvívásban” – tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy nagyon jó a viszonyuk a németekkel, ismerik őket, rengeteget edzőtáboroznak közösen.

„A fair play szellemében zajlott le ez a mérkőzés: annak ellenére, hogy itthon voltak, kihasználhatták volna ezt jobban is. Örülök, hogy ez ilyen tiszta döntő volt” – mondta.

A második hely megszerzését az olimpiai részvétel kiharcolása szempontjából fontosnak tartja.

„A kvalifikáció tükrében nagyon sokat ér ez az ezüstérem. Szerintem jó kis lépést tettünk a kvótaszerzés felé. Mindig azt szoktuk mondani, hogy elégedettnek kell lennünk, ha érmesek vagyunk, dobogóra állhatunk. Ez most is így van, de öt perccel a döntő után nyilván nem fogok itt cigánykereket hányni, mint ez a kisgyerek itt mellettünk” – folytatta, majd úgy fejezte be összegzését, hogy egy-két nap múlva biztosan tudnak majd örülni a csapatezüstnek, és ez az eredmény jó előjel a júliusi, budapesti világbajnokság előtt.

A férfi kardozók a magyar küldöttség negyedik érmét szerezték. Korábban ugyancsak második lett a női kardválogatott, míg harmadikként zárt női kard egyéniben Márton Anna, valamint a férfi párbajtőrcsapat.

VÍVÓ EB, DÜSSELDORF
FÉRFI KARD, CSAPAT
DÖNTŐ

Németország–Magyarország 45:43

BRONZMECCS
Olaszország–Románia 45:35

Legfrissebb hírek

Siklósi Gergely kikapott az elődöntőben, így bronzérmes lett a vívó Eb-n

Egyéb egyéni
9 órája

„Egyszerűen elfáradtam” – Szilágyi Áron a vívó Eb karddöntője után

Egyéb egyéni
2025.06.14. 22:53

Szilágyi Áron ezüstérmes a vívó Eb-n

Egyéb egyéni
2025.06.14. 20:56

Bronzérmet nyert Pásztor Flóra a vívó Eb-n

Egyéb egyéni
2025.06.14. 19:10

Vívó Eb: negyeddöntős a tőröző Pásztor Flóra

Egyéb egyéni
2025.06.14. 16:00

Boczkó Gábor: Nem lehet ugyanazzal a csapattal vívni éveken keresztül, mert az ellenfeleknek kiszámíthatóak leszünk

Egyéb egyéni
2025.06.11. 18:59

„Szilágyi Áron pusztító erővel tért vissza”

Egyéb egyéni
2025.06.04. 11:03

Rajczy Imre-díjat kapott Szilágyi Áron

Egyéb egyéni
2024.12.03. 18:43
Ezek is érdekelhetik