Csupasport: a legnehezebb utat kellett választaniuk

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.05.21. 20:57
A legrangosabb hegymászódíjra jelölték 2001-ben egy háromtagú csapat patagóniai expedícióját, amelynek tagja volt egy honfitársunk, Babcsán Gábor is, aki a Csupasportnak mesélt élete egyik legnehezebb kalandjáról.

„Klasszikus, hamisítatlan patagóniai időjárás volt, egy nap alatt minden létező front átvonult felettünk, a hőmérséklet mínusz tíz és nulla fok között mozgott, ötventől száz kilométer per órás szelekig. Emiatt öt-hat méter távolságról már egyáltalán nem hallottuk egymást, csak mutogatva tudtunk kommunikálni a falban” – mesélte a 2001-es expedícióról Babcsán Gábor a Csupaportnak.

A csúcsra való feljutás két hétig tartott, a legnehezebb részeket az expedíció vezetője, a ma már egyébként Magyarországon élő Fucskó mászta ki, aki elismert techno mászó volt már akkoriban is, A5-ös fokozatú mesterséges mászásokat tudott végrehajtani, amire talán egy tucatnyian voltak képesek a világon. Babcsán a extrém nehéz szabadmászásairól volt ismert mászókörökben, Bauzac pedig minden terepen otthonosan mozgott, így jól kiegészítették egymást.

A Csupasporton ezen kívül most is elolvashatjátok a hét legfontosabb sporteseményeit és megtudhatjátok, mi is az Jumping Jack és mire jó. „Klasszikus, hamisítatlan patagóniai időjárás volt, egy nap alatt minden létező front átvonult felettünk, a hőmérséklet mínusz tíz és nulla fok között mozgott, ötventől száz kilométer per órás szelekig. Emiatt öt-hat méter távolságról már egyáltalán nem hallottuk egymást, csak mutogatva tudtunk kommunikálni a falban” – mesélte a 2001-es expedícióról Babcsán Gábor a Csupaportnak.

A csúcsra való feljutás két hétig tartott, a legnehezebb részeket az expedíció vezetője, a ma már egyébként Magyarországon élő Fucskó mászta ki, aki elismert techno mászó volt már akkoriban is, A5-ös fokozatú mesterséges mászásokat tudott végrehajtani, amire talán egy tucatnyian voltak képesek a világon. Babcsán a extrém nehéz szabadmászásairól volt ismert mászókörökben, Bauzac pedig minden terepen otthonosan mozgott, így jól kiegészítették egymást.

A Csupasporton ezen kívül most is elolvashatjátok a hét legfontosabb sporteseményeit és megtudhatjátok, mi is az Jumping Jack és mire jó.

Legfrissebb hírek

Csaknem 90 ezer kilométer és több mint tízezer résztvevő a futókörök napján

Csupasport
2026.05.17. 14:25

Törőcsik Zsófia a május végén kezdődő budapesti vb-n is mindent belead

Csupasport
2026.05.15. 15:18

Mosolyogva és lelkesen teljesítették a Kört

Csupasport
2026.05.14. 08:46

Berlin Maraton: az idén is rajthoz áll a címvédő és világcsúcstartó Sabastian Sawe

Csupasport
2026.05.13. 13:50

Teszteltük a kifejezetten futóknak készített innovatív okosórát

Csupasport
2026.05.08. 11:36

A hétvégén rendezik a Balaton-felvidéki Bringafesztivált

Csupasport
2026.05.07. 16:21

Horn Zsanett nem bízott magában, de végül bronzérmes lett az Ultrabalatonon

Csupasport
2026.05.02. 16:52

Így vágjunk neki a magashegyi túrázásnak

Csupasport
2026.05.01. 17:52
Ezek is érdekelhetik