Tokió 2020: májusban indul az első jegyeladási szakasz

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.04.18. 09:17
Május 9-én indul a 2020-as tokiói olimpia első jegyeladási szakasza, melyben csak a hazai nézők igényelhetnek belépőket.

A szervezők szerdán hozták nyilvánosságra a hivatalosan 2020. július 24-én kezdődő játékok részletes programját, majd csütörtökön bejelentették, hogy a belépők értékesítésének első szakasza május 9. és 28. között lesz.

A több mint két és fél hét alatt a japán érdeklődők csak igényeiket adhatják le, a jegyek sorsolás útján találnak majd gazdára közöttük. Ennek eredményét június 20-án teszi közzé a szervezőbizottság.

A külföldi sportrajongók ebben a rendszerben nem juthatnak belépőhöz. Minden országban a hivatalos jegyértékesítőnél lehet majd megvásárolni a japán rendezők által a nemzeti olimpiai bizottságok számára biztosított jegyeket. A külföldi értékesítésről egyéb részletet nem közöltek ezúttal, ám az biztos, hogy legkorábban június 15-én kerülhetnek forgalomba a jegyek.

A szervezőbizottság némileg furcsa módon azt nem közölte, hogy pontosan mennyi jegyre lehet most jelentkezni, ahogy azt sem, hogy külföldön mennyit árusítanak majd. A korábbi nyilatkozatok szerint összességében 7.8 millió jegy kerül forgalomba, ezek 70-80 százalékát a japán sportrajongók vehetik majd meg.

A legolcsóbb egyéni jegyet 2500 jenért (6315 forint) lehet megvenni, a legdrágábbat – a megnyitóra – 300 ezer jenért (750 ezer forint). A sportesemények közül – a korábbi olimpiákhoz hasonlóan – Tokióban is az atlétikai viadalokért kell a legtöbbet fizetni. A férfi 100 méteres síkfutás döntőjére 130 ezer jenbe (325 ezer forint) kerülnek a legjobb helyek. A belépők több mint fele ugyanakkor nem lesz drágább 8000 jennél (20 ezer forint).

Legfrissebb hírek

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
8 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
11 órája

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03
Ezek is érdekelhetik