MOB: várják a fair play díjakra vonatkozó javaslatokat

MTI MTIMTI MTI
2019.01.03. 13:56
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) fair play testülete január 15-ig várja a javaslatokat arra, hogy kik kapják meg a 2018-as évre vonatkozó fair play díjakat.

Pályázni, javaslatot tenni fair play cselekedet, életmű, a fair play eszméjének népszerűsítése, fair play a szabadidősportban, a sport szolgálatában, valamint fair play a művészetben, a tudomány területén kategóriában lehet.

„Évről évre egyre több kiemelkedő fair play cselekedet jut tudomásunkra, bízunk benne, hogy idén is sokan jelzik felénk az arra érdemes tetteket” – mondta Kamuti Jenő, a bizottság elnöke. Hozzátette: cselekedet kategóriában elsősorban olyan jelöléseket kérnek, amelynél a gesztus a győzelembe került, kerülhetett volna, vagy hatással volt eredményére. Szabadidősport kategóriába az amatőr sporteseményen történt fair play tetteket kérik jelölni, a kiemelkedő edzői, sportvezetői és szervezői példákat a sport szolgálatában kategóriába javasolják.

A testület azt is várja, hogy akinek „tudomása van a fair play elveit folyamatosan és példamutatóan szem előtt tartó életpályáról vagy a fair play értékek népszerűsítése területén kiemelkedő tevékenységről”, jelezze a fair play bizottságnak.

A javaslatokat a fair play rövid leírásával és indoklással együtt kell eljuttatni a [email protected] címre. A díjátadó ünnepségre várhatóan 2019 tavaszán kerül sor.

 

 

 

Legfrissebb hírek

A MOB érdekképviseletet és közvetítői szerepet vállal a szövetségek és a sportirányítás között

Egyéb egyéni
2026.09.22. 14:15

A MOB több esetben mellőzte a közbeszerzési eljárást az ÁSZ szerint

Egyéb egyéni
2026.08.31. 13:18

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Plusz támogatást nyújt a MOB a szövetségeknek, marad az LA10 program

Egyéb egyéni
2026.07.10. 12:09

Nem delegál MOB-tagot a Sportjus Magyar Sportjogász Társaság

Egyéb egyéni
2026.06.20. 16:46

Fábián László: Az Olimpia Napján a napi mozgásé a főszerep

Egyéb egyéni
2026.06.20. 14:49

A MOB alapszabály-módosítást kezdeményez a Szilágyi Zoltán-ügy kapcsán

Egyéb egyéni
2026.06.19. 15:57

Gyulay Zsolt: Közép-Európa sporttörténelmi lehetőség előtt áll

Egyéb egyéni
2026.06.13. 18:44