Öttusa: legjobbjainkat díjazták a szövetségben

MTI MTIMTI MTI
2018.12.11. 19:51
Kovács Sarolta és Marosi Ádám vehette át az év felnőtt versenyzőjének járó díjat a Magyar Öttusaszövetség keddi évzáró ünnepségén, amelyen jutalmazták a korosztályok legjobbjait is.

Bretz Gyula elnök beszédében megemlékezett arról, hogy a nemzetközi és a hazai szövetség is idén ünnepelte fennállásának 70. évfordulóját, valamint arról, hogy éppen 30 éve született a kettős magyar siker a szöuli olimpián, Martinek János, illetve a Martinek, Mizsér Attila, Fábián László összetételű csapat jóvoltából.Bretz Gyula elnök beszédében megemlékezett arról, hogy a nemzetközi és a hazai szövetség is idén ünnepelte fennállásának 70. évfordulóját, valamint arról, hogy éppen 30 éve született a kettős magyar siker a szöuli olimpián, Martinek János, illetve a Martinek, Mizsér Attila, Fábián László összetételű csapat jóvoltából.

„A jövő év igen sűrű lesz, hiszen Székesfehérváron világkupát, míg Budapesten felnőtt öttusa-, valamint laserrun-világbajnokságot rendezünk. A sportággal szemben nagyok az elvárások, és igyekszünk ennek megfelelni” – mondta az elnök.

Kármán Sándor versenyigazgató a 2018-as esztendő összegzésekor kiemelte, hogy öt nemzetközi viadalt rendezett Magyarország, köztük az első egyetemi világbajnokságot. Megjegyezte, hogy a jövő év legrangosabb versenye az olimpiai kvalifikációs vb, amelynek helyszíne az 1999-es sikeres vb-re emlékezve a Margitsziget lesz.

Az esemény végén az év öttusázójának járó elismerést vehette át utánpótlás-korosztályban Gulyás Michelle és Bőhm Csaba, a junioroknál Guzi Blanka és Kardos Bence, míg a felnőtteknél Kovács Sarolta és Marosi Ádám.

Legfrissebb hírek

Öttusa: Az utóbbi évek egyik legjobb alapozásán vagyunk túl – Belák János

Egyéb egyéni
2026.03.18. 22:19

Koleszár Mihály: Erős a magyar mezőny, nem adják ingyen az ob-címet

Egyéb egyéni
2026.03.17. 18:04

Gulyás Michelle: Hálás vagyok az edzőimnek, akiknek a segítségével érek el sikereket évről évre

Egyéb egyéni
2026.03.16. 22:11

A Nemzetközi Öttusaszövetség szervezi a jövőben az akadálysportok versenyeit is

Egyéb egyéni
2026.03.16. 11:06

Öttusa: Gulyás Michelle ötödször is országos bajnok, Koleszár Mihály sorozatban harmadik ob-címét szerezte meg

Egyéb egyéni
2026.03.14. 19:41

Gulyás Michelle és a BHSE győzött a nőknél a nyílt fedett pályás öttusa ob-n

Egyéb egyéni
2026.03.14. 15:17

Koleszár Mihály: Szerencsére nem egy ennél is fontosabb versenyen rontottam először az OCR-en

Egyéb egyéni
2026.03.14. 00:11

Öt magyar férfi versenyző döntős az öttusa Viwa Openen

Egyéb egyéni
2026.03.13. 18:58
Ezek is érdekelhetik