Triatlon: Lukács korosztályában első az amerikai bajnokságon

MTI MTIMTI MTI
2018.11.12. 19:17
null
Lukács a félmaratoni táv közben
A triatlonos Lukács Levente korosztályában megnyerte a Miamiban rendezett amerikai nemzeti bajnokságot.

A versenyző csapatának tájékoztatása szerint Lukács a 25-29 évesek mezőnyében győzött az Ironman 70.3-as viadalon, amely 1900 méter úszásból, 90 kilométer kerékpározásból és félmaratoni futásból állt.

Lukács összetettben a negyedik lett, sikerének köszönhetően pedig indulhat a jövő évi, Spanyolországban sorra kerülő ITU hosszútávú világbajnokságon.

Három hete, szintén korosztályában megnyerte a New Orleans-ban rendezett Ironman 70.3-as viadalt.

 

„Az Ironman 70.3 világbajnokságot kivéve aránylag elégedett vagyok a 2018-as évemmel, hosszú szezonom volt sok versennyel, nagyon sok utazással más földrészeken. Nagyon sokat tanultam, sokat fejlődtem, nagyon örülök, hogy az utolsó két versenyemen sikerült nyernem és kvalifikálni magam két világbajnokságra is, és hogy megszereztem az amerikai nemzeti bajnoki címet!” – összegezte idei teljesítményét Lukács Levente.

 

Legfrissebb hírek

„Életem legfontosabb versenyén nyugodtabb voltam, mint valaha” – Kropkó Jázmin a dakari ezüstéremről

Egyéb egyéni
Tegnap, 7:42

Itt a második érem az ifjúsági olimpián: Kropkó Jázmin ezüstérmes triatlonban

Egyéb egyéni
2026.11.06. 10:43

Chilében remekeltek Kropkóék a triatlon-világkupán

Egyéb egyéni
2026.11.01. 21:52

Kropkó Márta: Egyre nagyobb a tűz bennem!

Egyéb egyéni
2026.10.21. 23:58

Triatlon: bronzérmes a mixváltó az ifjúsági Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
2026.10.18. 15:22

Triatlon: Katona Korinna ifjúsági Európa-bajnoki ezüstérmes

Utánpótlássport
2026.10.17. 20:58

Kropkó Márta Edmonton után Pekingben is ezüstérmes a triatlon-világkupában

Egyéb egyéni
2026.10.17. 12:04

Triatlon: kilenc magyar indul a pénteken kezdődő ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
2026.10.15. 15:38