Olimpia 2032: Bach a közös koreai pályázatról tárgyalt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.09.27. 11:58
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke Mun Dzse In dél-koreai államfővel tárgyalt a két Korea 2032-re tervezett közös olimpiai pályázatáról.

A német sportvezető New Yorkban, az ENSZ közgyűlésén folytatott kétoldalú megbeszélést Dél-Korea első emberével, aki – a NOB közleménye szerint – megköszönte a német sportvezetőnek hozzájárulását ahhoz, hogy Észak-Korea részt vett a februárban rendezett pjongcsangi téli olimpián.

„A Koreai-félszigeten az utóbbi időben történt békefolyamatok egyedül azért váltak lehetségessé, mert Észak-Korea részt vett a pjongcsangi téli játékokon” – olvasható a NOB közleményének idézete az olimpiai sportokra szakosodott insidethegames.com szakportálon. Mun Dzse In azt is hozzátette, hogy az északiak indulásában a NOB és Thomas Bach erőfeszítései játszották a döntő szerepet.

A dél-koreai elnök azt is elmondta a megbeszélésen, hogy az észak-koreai vezető, Kim Dzsong Un kettejük szeptember elején Phenjanban történt találkozóján szintén hasonlóan vélekedett Bachról és a NOB-ról.

Mun Dzse In és Kim Dzsong Un ezen a phenjani találkozón állapodtak meg egymással egy közös olimpiai pályázatról a 2032-es nyári játékok megrendezésére. Részletekről egyelőre még nem esett szó, ugyanakkor vélhetőleg mindkét fővárosban, Szöulban és Phenjanban is lennének versenyek.

Thomas Bach az insidethegames-nek már a koreaiak szeptember 19-i bejelentése után úgy nyilatkozott, hogy „nagyon üdvözli” a közös kandidálás tervét.

A NOB elnöke a téli olimpia után is kapcsolatban maradt az észak-koreai vezetővel, s márciusban Phenjanban tárgyalt vele az ország versenyzőinek 2020-as tokiói és 2022-es pekingi nyári, illetve téli játékokon való lehetséges szerepléséről.

A két Korea közötti közeledés a sportban egyre erőteljesebb. Pjongcsangban a megnyitóünnepségen közösen vonultak fel, a női jégkorongtornán pedig közös csapatot indítottak. A nemrég zárult Ázsia Játékokon közös koreai csapat vett részt többek között női kosárlabdában és sárkányhajóban. Utóbbi sportágban ráadásul 500 méteren aranyérmes lett az egység.

A 2032-es nyári olimpiára nem Korea az egyetlen, mely már jelezte kandidálási szándékát. Elsőként India jelentette be, hogy pályázni fog, majd az idei Ázsia Játékok megrendezését követően Indonézia is hasonló szándékáról nyilatkozott. Mellettük Sanghaj és Brisbane is komolyan érdeklődik, illetve Németország is fontolgatja a kandidálást több város bevonásával.

Legfrissebb hírek

Kamuti Jenő fair play díjat adott át Thomas Bachnak, és Kirsty Coventryvel is találkozott

Egyéb egyéni
2025.06.08. 14:24

Thomas Bach átvette a Fair Play-díjat Kamuti Jenőtől

Egyéb egyéni
2025.06.06. 14:46

Sulyok Tamás Szilágyi Áron párizsi „ezüstkardját” ajándékozta a leköszönő NOB-elnöknek

Egyéb egyéni
2025.06.04. 20:02

Megyaszai Lilla és Garát-Gasparics Fanni WISH-ösztöndíjat nyert el

Egyéb egyéni
2025.04.28. 19:38

A NOB is gyászolja Ferenc pápát

Egyéb egyéni
2025.04.21. 17:23

Fürjes Balázs: Egy nem európai NOB-elnök könnyebben dönthet európai olimpiai helyszín mellett

Egyéb egyéni
2025.03.21. 20:52

Thomas Bach örökös tiszteletbeli NOB-elnök lesz

Egyéb egyéni
2025.03.19. 17:14

Csütörtökön eldől, ki lesz nyolc évre a NOB elnöke

Egyéb csapat
2025.03.19. 07:00
Ezek is érdekelhetik