Cselgáncs: kiesett a magyar vegyes csapat, vége a vb-nek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.09.27. 10:05
A magyarok 4:2-re kikaptak a francia válogatottól, ezzel búcsúztak csütörtökön az olimpiai kvalifikációs baki cselgáncs-világbajnokság vegyescsapatversenyében.

A franciákat a tavalyi Európa-bajnokság bronzmérkőzésén legyőzte Varsóban a magyar együttes, majd a budapesti világbajnokság nyolcaddöntőjében kikapott tőlük. Ezúttal a 19 csapatos mezőny nyolcaddöntőjében csapott össze a két gárda. Magyar részről Karakas Hedvig szombati térdsérülése miatt 57 kilogrammban „lyukas” volt a válogatott. Az ellenfél teljes létszámban állt ki, ugyanakkor hiányzott soraiból a dzsúdósport legnagyobb sztárja, a kétszeres olimpiai és tízszeres világbajnok Teddy Riner. A nehézsúlyú klasszis korábban bejelentette, hogy sem az idei, sem a 2019-es vb-n nem lép tatamira, hanem a kisebb versenyeken kívánja megszerezni az olimpiai kvótát Tokióba.

A tavaly Eb-harmadik mieink a kiesett 57 kg miatt 0:1-ről kezdték a párharcot, amely váratlan sikerrel indult: az egyéni küzdelmekben rosszul szereplő Gercsák Szabina 70 kilóban 28 másodperc elteltével eldobta az olimpiai ezüstérmes, háromszoros – közte Bakiban is – világbajnok Clarisse Agbegnenou-t (1:1). A hétfőn 90 kilóban ötödik Tóth Krisztián vazaariját némi késéssel ítélte meg a bíró, de a győzelem így sem volt kétséges (2:1), majd +78 kilóban Szigetvári Mercédesz óriási csatát vívott az amúgy csak 78 kilós Audrey Tcheumeóval.

Az olimpiai második, világbajnok francia sokáig nem bírt a bajai versenyzővel: a mérkőzés csak a hosszabbítás harmadik percében ért véget, amikor a junior Európa-bajnok Szigetvári megkapta harmadik intését. A 2:2-re álló párharc az egy év szünet után visszatérő, nehézsúlyú Bor Barna és a 100 kilóban olimpiai harmadik Cyrille Maret meccsével folytatódott, s az aktívabb rivális egy vazaarival bizonyult jobbnak a paksiak vb-másodikjánál (2:3).

Szabó Frigyes így 73 kilóban már csak döntetlenre menthette a csatát, s bár a héten betegséggel küszködő magyar dzsúdós remekül mozgott, de az utolsó másodpercben Guillaume Chaine egy belső horogdobásra kapott vazaarival győzött (2:4). A francia csapat továbbjutott a negyeddöntőbe, míg a mieink helyezetlenül zártak.

A vegyes csapatok versengése már szerepel a 2020-as tokiói olimpia programjában. A párharcok során hat-hat fő küzd meg egy-egy mérkőzésen, három férfi és három női súlykategóriában. Ha 3:3-mal zárulnak a meccsek, akkor a bemutatott akciók értéke dönt, ipponért 10, vazaariért 1 pont jár.

A 16 fős magyar küldöttség a 90 kilós Tóth Krisztián révén egy ötödik hellyel zárta a vb-t Bakiban.

Legfrissebb hírek

Gercsák Szabina a hetedik helyen végzett a cselgáncs-vb-n

Egyéb egyéni
57 perce

Cselgáncs-vb: a fojtófogás után elájult a francia dzsudoka

Egyéb egyéni
18 órája

Cselgáncs-vb: Szabó és Szegedi is kiesett, Kovács Kitti nyolcaddöntős

Egyéb egyéni
Tegnap, 13:32

Gyertyás Róza bronzérmes a cselgáncs-vb-n!

Egyéb egyéni
2025.06.14. 18:06

Gyertyás bronzéremért küzdhet a cselgáncs-vb-n

Egyéb egyéni
2025.06.14. 15:20

Cselgáncs-vb: Pupp negyeddöntős, Pongrácz és Gombás a 32-ig jutott

Egyéb egyéni
2025.06.14. 13:05

Andrási Márton az ötödik helyen végzett a cselgáncs-vb-n

Egyéb egyéni
2025.06.13. 18:50

Andrási Márton bravúrgyőzelem után kikapott a negyeddöntőben, de a bronzért küzdhet a cselgáncs-vb-n!

Egyéb egyéni
2025.06.13. 16:01
Ezek is érdekelhetik