Vívó-vb: negyeddöntős a női kardválogatott, 11. a férfi tőrcsapat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.07.26. 12:02
Magabiztosan nyert csütörtöki mérkőzésen, ezzel negyeddöntőbe jutott a magyar női kardválogatott a kínai Vuhsziban zajló vívó-világbajnokságon.

A Márton Anna, Pusztai Liza, Katona Renáta trió 12 tussal verte a japánokat, így a magyar csapat készülhet a pénteki folytatásra, amikor az olaszokkal mérkőzik az elődöntőért.

Az együttes negyedik tagja, László Luca nem vívott a japánok ellen.

A magyar férfi tőrcsapat a 11. helyen végzett. A Dósa Dániel, Frűhauf Benjámin, Mészáros Tamás, Németh András alkotta válogatott először szoros küzdelemben legyőzte a brazilokat, majd a negyeddöntőbe jutásért rendezett összecsapáson simán kikapott az amerikaiaktól.

A 9–16. helyekért zajló csatározások során a magyarok szép eredményt elérve öt tussal verték a német csapatot, amelyben ott volt a négyszeres egyéni világbajnok Peter Joppich és a pekingi olimpiai aranyérmes Benjamin Kleibrink is. Ezután vereséget szenvedtek a britektől, végül egy tussal jobbnak bizonyultak az ausztráloknál.

VÍVÓ-VB
NŐI KARD CSAPATVERSENY
A 16 KÖZÖTT

Magyarország–Japán 45:33

FÉRFI TŐR CSAPATVERSENY
A 32 KÖZÖTT

Magyarország–Brazília 45:43
A 16 KÖZÖTT
Egyesült Államok–Magyarország 45:26
A 9-16. HELYÉRT
Magyarország–Németország 45:40
A 9-12. HELYÉRT
Nagy-Britannia–Magyarország 45:38
A 11. HELYÉRT
Magyarország–Ausztrália 45:44

Legfrissebb hírek

A számok nem hazudnak – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.30. 23:52

Szűcs Luca a vb-bronz után: Egyetlen pillanatig sem adtuk fel!

Egyéb egyéni
2025.07.30. 17:47

Japán visszavágott Párizsért, vb-ezüstérmes a férfi párbajtőrcsapat

Egyéb egyéni
2025.07.30. 16:45

Bronzérmes a női kardcsapat a vívó-vb-n!

Egyéb egyéni
2025.07.30. 15:27

Vívás: férfi párbajtőrcsapatunk döntőt vív a tbiliszi világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.07.30. 13:07

Hová tűntek az angolaiak? Vívás nélkül nyolcaddöntős a férfi párbajtőrcsapat a világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.07.29. 10:54

Szilágyi Áron: Ilyenkor nagyon dühös tudok lenni magamra

Egyéb egyéni
2025.07.29. 08:36

Ez taktikai vereség volt – Nemcsik Zsolt kardcsapatunk vb-döntője után

Egyéb egyéni
2025.07.28. 19:46
Ezek is érdekelhetik