NS: Neymar szerette a matekot, de a kémiával és a fizikával meggyűlt a baja – hétfő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.07.22. 22:57
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk.

Munkatársunk a brazíliai Santos városában járt, ahol felkereste a világsztár Neymar egykori iskoláját. Noha jelenleg szünet van, az intézmény vezetői készséggel fogadták a távolról érkező újságírót, és számos, az egykori kisdiákhoz kötődő emléktárgyat mutattak meg. Kiderült az igazgató asszonnyal folytatott beszélgetésből, hogy a Paris SG csatára szerette az idegen nyelvet, a művészetet, a filozófiát és a matematikát is, a kémiával és a fizikával ellenben meggyűlt a baja.
Munkatársunk a brazíliai Santos városában járt, ahol felkereste a világsztár Neymar egykori iskoláját. Noha jelenleg szünet van, az intézmény vezetői készséggel fogadták a távolról érkező újságírót, és számos, az egykori kisdiákhoz kötődő emléktárgyat mutattak meg. Kiderült az igazgató asszonnyal folytatott beszélgetésből, hogy a Paris SG csatára szerette az idegen nyelvet, a művészetet, a filozófiát és a matematikát is, a kémiával és a fizikával ellenben meggyűlt a baja.

Remekül indult az új idény Kádár Tamásnak, hiszen csapata, a Dinamo Kijev megnyerte az Ukrán Kupát a nagy vetélytárs Sahtar Doneck legyőzésével. Nem volt békés meccs, a hajrában mindkét gárdából kiállított egy-egy labdarúgót a játékvezető. A magyar válogatott hátvédje lapunknak azt nyilatkozta, nem zavarja, hogy nagyon rövid volt a nyári pihenő, hiszen futballistának lenni szerinte a legjobb munka. Kérdeztük őt az új szövetségi kapitányról és arról is, tényleg hívja-e az orosz Zenit?

Hazatért a legutóbb a tengerentúli ECHL-ligában jégkorongozó Nagy Gergő. A 100-szoros válogatott játékosnak több külföldi ajánlata volt, de mint a Nemzeti Sportnak elmondta, most már nem elsősorban a saját karrierjére összpontosít, hanem a családjára, azaz párjára és a pici gyermekére. Ezzel együtt nagyon örül annak, hogy itthon folytathatja a karrierjét, ráadásul régi Fradi-szurkolóként külön boldogság számára, hogy zöld-fehérbe öltözhet. Hogy milyen szereplésre számít az Erste Ligában, kiderül interjúnkból.

Népsport mellékletünkben egy 90 évvel ezelőtti történetet elevenítünk fel, amikor is a Nyugat-magyarországi Labdarúgó-szövetség vesztegetési váddal próbálta megakadályozni a Veszprémi TC feljutását a kerületi első osztályba. A vád szerint a veszprémiek intézője 15 pengő fejében igyekezett rávenni a Csornai RSE egyik játékosát, hogy játsszon gyengén. Abban az időben a heti átlagkereset 41 pengő volt, a 15 pengős ajánlat tehát csöppet sem számított nagyvonalúnak, de számos más furcsasága is volt ennek a történetnek.

Legfrissebb hírek

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
5 órája

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
Tegnap, 0:02

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
2026.05.18. 23:52

Győrben a bajnoki trófea!; Liu Shaolin: A jégen vagyok otthon…

E-újság
2026.05.17. 23:55

Ötödször lett bajnok az ETO!; A MOB és a főváros is elkötelezett az olimpiarendezés mellett

E-újság
2026.05.16. 23:50

ETO vagy FTC: ma eldől a bajnoki cím; Férfi hokiválogatottunk felkészülten várja a finnek elleni vb-rajtot

E-újság
2026.05.15. 23:15

Lenny Joseph: Nem szabad foglalkozni a külső zajokkal, kritikákkal; Vereség Szerbiában, de ledolgozható hátrányban a férfi kézilabda-válogatott

E-újság
2026.05.14. 23:58

Redzic Damir: Remek karrierek kezdődtek itt, ezért vagyok Salzburgban; nagy csata lesz a szerbek elleni, de megnyerhető

E-újság
2026.05.13. 23:55
Ezek is érdekelhetik