Öttusa-vk: három magyar a női döntőben Kecskeméten

MTI MTIMTI MTI
2018.05.03. 19:58
Három hazai résztvevője lesz a szombati női döntőnek a kecskeméti öttusa-világkupaversenyen.

A csütörtöki selejtezőben – amelyben 76 öttusázó, köztük 12 magyar indult – három csoportban zajlottak a küzdelmek a Messzi István Sportcsarnokban, a Kecskeméti Fürdőben és a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban.

Mindegyikből az első tíz hely ért automatikusan finálét, a maradék hat helyet pedig a megszerzett pontszámok alapján töltötték fel. Az A-ban először vívtak, azután úsztak, a B-ben és a C-ben pedig fordított volt a sorrend a lövészetekkel kombinált futás előtt.

A döntős szereplést, a legjobb 36 közé jutást a tavaly világbajnok csapat tagjai harcolták ki a hazaiak közül: az A csoportban Földházi Zsófia hetedik lett, a B-ben Kovács Sarolta elsőként futott a célba, a C-ben pedig Alekszejev Tamara ötödikként végzett.

Pénteken a férfiak selejtezőjét rendezik, majd szombaton és vasárnap következnek a döntők, hétfőn pedig a vegyes váltó.

Az idei első világkupaversenyen, március elején Kairóban Alekszejev ezüstérmet szerzett. A sorozat március végén Los Angelesben folytatódott, ahol Demeter Bence ezüst-, Szép Balázs és Alekszejev pedig bronzérmet nyert. A nemzetközi mezőny a kecskeméti viadal után, május végén Szófiában találkozik.

A döntőt júniusban, Asztanában tartják majd. Az Európa-bajnokságot július közepén Székesfehérváron, az év fő versenyét, a világbajnokságot pedig szeptemberben, Mexikóvárosban rendezik meg.

Legfrissebb hírek

Lehmann Csongor a SuperTri-döntőben versenyez vasárnap

Egyéb egyéni
2026.09.04. 13:12

Belák János: Számoltunk Blanka fordításával, eszünkbe sem jutott az ellenkezője

Egyéb egyéni
2026.09.04. 11:33

„Van még a tarsolyomban” – interjú Guzi Blankával

Egyéb egyéni
2026.09.02. 08:31

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
2026.08.31. 00:01

Öttusa: fantasztikus világbajnoki aranyérem Guzi Blankától – 34 mp-et dolgozott le a kombinált számban!

Egyéb egyéni
2026.08.30. 12:11

Öttusa-vb: 24 év után cseh siker, Koleszár Mihály 8., Szép Balázs 12. lett

Egyéb egyéni
2026.08.30. 10:15

Öttusa-vb: Szép Balázs is döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 12:23

Öttusa-vb: Koleszár Mihály döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 09:30