Birkózó Eb: Nagy Mihály akció nélkül kapott ki az elődöntőben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.05.04. 17:30
A szabadfogásúak 79 kilogrammos kategóriájában érdekelt Nagy Mihály kikapott az elődöntőben az oroszországi Kaszpijszkban zajló birkózó Európa-bajnokságon, így szombaton a bronzéremért léphet majd szőnyegre.

A Sziget SC versenyzője pénteken délután úgy maradt alul a német Martin Obsttal szemben, hogy egyetlen pontot érő akciót sem tudott végrehajtani.

Jószerivel az egész mérkőzés „állóháborúval” telt, bár a németnek volt néhány veszélyes kísérlete, amelyekből azonban mindig kiszabadult a magyar birkózó. A passzivitásért másodjára is megintett Nagy Mihálynak 30 másodperce volt, hogy pontot érjen el, de ez nem sikerült neki, így Obst 1:0-s előnybe került.

A második három percben is a magyar versenyzőt látta passzívabbnak a mérkőzésvezető, így ismét fél perce volt, hogy akciót hajtson végre. Próbálkozott lábra támadással többször is, de a német mindig ellépett előle, ezzel már 2:0-ra vezetett. A hajrában is lábra támadott Nagy Mihály, de ekkor sem járt sikerrel, azaz 2:0-s vereséget szenvedett.

A pénteken szőnyegre lépett másik három magyar szabadfogású birkózó számára befejeződött a kontinensviadal, ugyanis az ukrán származású, 97 kilós Olejnik Pavlo és a 65 kilogrammos Asarin Roman legyőzője is kikapott az elődöntőben. Az már korábban kiderült, hogy a 70 kilogrammosok között érdekelt Lukács Norbert egy vereség után kiesett.

A péntek délutáni programban még három magyar szerepel: az 53 kilós Dénes Mercédesz, az 57 kilós Barka Emese és a 65 kilós Sleisz Gabriella is a bronzmeccset vív.

Legfrissebb hírek

Bognár Erika éremért birkózna a szeptemberi világbajnokságon

Birkózás
2025.07.30. 09:05

Lévai Zoltán: Kő-papír-ollózhattunk volna Leventével a 77 kilóért

Birkózás
2025.07.28. 07:56

Fókusz: repültek a szőnyegen

Képes Sport
2025.07.27. 18:25

Birkózás a békéért: 6–4-re verték az oroszok az amerikaiakat a KIMBA-n

Birkózás
2025.07.22. 09:16

Bácsi Péter: Házigazdái lehetünk a legnívósabb UWW-rangsorversenynek

Birkózás
2025.07.22. 09:04

Két-két kötöttfogású ezüst- és bronzérem a budapesti UWW-rangsorverseny záró napján

Birkózás
2025.07.20. 20:05

Losonczi, Szabados és Vitek ezüstérmes az UWW-rangsorversenyen

Birkózás
2025.07.19. 20:18

Bognár Erika megnyerte a Polyák Imre–Varga János-emlékversenyt!

Birkózás
2025.07.18. 19:57
Ezek is érdekelhetik