Birkózás: három jelentős nemzetközi verseny Győrben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.02.15. 09:09
Nem túlzás kijelenteni, hogy június közepén a birkózás fővárosa lesz Győr, hiszen egymás után három jelentős nemzetközi versenynek ad otthont. Ez a fokozott „terhelés” lehet az októberi budapesti világbajnokság rendezési főpróbája a hazai szakszövetség (MBSZ) számára. A különböző rendezési időpontokra hivatalosan most bólintott rá a nemzetközi szövetség (UWW) – tájékoztatott az MBSZ.

Az eredeti elképzelésekkel ellentétben, technikai okok miatt először, június 15. és 17. között a serdülő Eb-re kerül sor a tavalyi európai ifjúsági olimpiai fesztiválra (EYOF) épült nagyszerű létesítménykomplexumban. Ez a korosztályos viadal tavaly debütált Belgrádban, most is több száz résztvevőt várnak mindhárom szakágból.

Ezután következik a tervek szerint a pahlavani Eb június 19–20-án. A pahlavani egy iráni eredetű, a birkózással rokon tradicionális küzdősport, amelyet egyre inkább űznek világszerte, így Európában is. A tavalyi kontinensviadalon Újvidéken négy magyar indult, s Szurovszki Patrik ezüstérmet szerzett.

Végül, de nem utolsósorban június 23–24-én a kötöttfogású Magyar Nagydíj, egyben Polyák Imre-emlékverseny zajlik a Rába partján, amelyet korábban hagyományosan márciusban és Szombathelyen rendeztek. Ezúttal növeli az értékét, hogy bekerült a négy legfontosabb szakági megméretés közé, amelyeken világranglistás pontokat lehet szerezni, ez a budapesti vb sorsolásánál kap majd jelentőséget. A nagydíjra éppen ezért a korábbinál több, mintegy 250 indulóra számíthatunk.

Legfrissebb hírek

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
21 órája

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14

Báger Barbara bronzérmes az U20-as birkózó-vb-n

Birkózás
2026.08.20. 21:33

Birkózás: lengyel, horvát és mahacskalai tábor is van az „étlapon”

Birkózás
2026.08.04. 07:12