Dopping: a sportállamtitkárság, a MACS, az ORFK és közösen lép fel

2017.06.12. 17:14
A Magyar Antidopping Csoport (MACS), az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és a sportállamtitkárság együttesen lép fel az illegális teljesítménynövelők használatával szemben, és azon dolgozik közösen, hogy a tiltott szerekhez való hozzájutás sokkal nehezebb legyen.

Tiszeker Ágnes, a nemzeti doppingellenes szervezet feladat- és jogkörét ellátó MACS ügyvezető igazgatója kiemelkedően fontosnak nevezte a háromoldalú összefogást a hétfői szakmai konferenciát követő sajtótájékoztatón. Elmondása szerint a laboratóriumi vizsgálatok és az ugyancsak a nem megengedett segítséget igénybe vevők leleplezésére szolgáló úgynevezett Biológiai Útlevél-program mellett szükségessé vált a doppingszerek kereskedelmi hálózatokba való bejutásának, a tiltott szerekhez való hozzáférés lehetőségeinek felkutatása és üldözése, a súlyosan egészségkárosító doppingszerekkel üzérkedők felelősségre vonása. Ez a feladat azonban már a nyomozati és egyéb hatósági jogkörökkel nem rendelkező nemzeti doppingellenes szervezeten túlmutat, így a hatósági együttműködés, az egyes országok nyomozati és rendészeti szerveinek bevonása sürgetővé és időszerűvé vált – szögezte le a MACS vezetője. Tiszeker Ágnes, a nemzeti doppingellenes szervezet feladat- és jogkörét ellátó MACS ügyvezető igazgatója kiemelkedően fontosnak nevezte a háromoldalú összefogást a hétfői szakmai konferenciát követő sajtótájékoztatón. Elmondása szerint a laboratóriumi vizsgálatok és az ugyancsak a nem megengedett segítséget igénybe vevők leleplezésére szolgáló úgynevezett Biológiai Útlevél-program mellett szükségessé vált a doppingszerek kereskedelmi hálózatokba való bejutásának, a tiltott szerekhez való hozzáférés lehetőségeinek felkutatása és üldözése, a súlyosan egészségkárosító doppingszerekkel üzérkedők felelősségre vonása. Ez a feladat azonban már a nyomozati és egyéb hatósági jogkörökkel nem rendelkező nemzeti doppingellenes szervezeten túlmutat, így a hatósági együttműködés, az egyes országok nyomozati és rendészeti szerveinek bevonása sürgetővé és időszerűvé vált – szögezte le a MACS vezetője.

Fülöpné Csákó Ibolya alezredes, az ORFK Bűnügyi Főigazgatóságának kiemelt főreferense arról beszélt, hogy hazai doppingszer-előállításról nem tudnak, de tranzit- és célország is Magyarország az illegális szerek kereskedelmét illetően. Felhívta a figyelmet azokra a veszélyekre, amelyeket az jelent, hogy – különösen a szabadidősportban – nagyon sokan használnak szteroidokat. Ezért is követel mind nagyobb odafigyelést és összehangolt munkát a doppingszerekkel kapcsolatos kereskedelem felszámolása, e szerek behozatalának visszaszorítása, a dílerek elleni fellépés. A főreferens szerint egyre eredményesebb a nyomozás, az ilyen ügyekben mind hatékonyabban járnak el, s ezen tovább javíthat az együttműködés.

Fazekas Attila sportigazgatásért és a sportágfejlesztésért felelős helyettes államtitkár kiemelte, hogy Magyarországon a doppingellenes szabályozás rendben van, a WADA, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség minősítése szerint is a lehető legjobbak közé tartozik a MACS irányította tevékenység. További előrelépést hozhat a labor-analitikai háttér megerősítése, az olykor tisztázatlan származású és összetételű táplálék-kiegészítők rendszeres és megbízható bevizsgálása. E folyamat kiemelkedő állomásaként heteken belül elkezdi munkáját a Testnevelési Egyetem keretein belül megalakuló Nemzeti Sport-táplálkozástudományi Intézet.

Legfrissebb hírek

Doppingvétség miatt eltiltották a férfi 100 méter 2022-es világbajnokát

Atlétika
2026.03.07. 10:38

Doppingvétség miatt felfüggesztették 27 kenyai sportoló versenyzési jogát

Egyéb egyéni
2026.03.03. 11:27

Eltiltották Diribe Welteji vb-ezüstérmes etióp középtávfutót

Atlétika
2026.02.26. 19:24

NHL: doppingvétség miatt tiltották el 20 mérkőzésre a Pittsburgh védőjét

Amerikai sportok
2026.02.06. 09:39

Visszatért a jégre Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
2026.02.02. 10:19

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

Visszatér a pástra a párbajtőröző Kun Anna

Egyéb egyéni
2026.01.20. 09:00

India javítja doppingellenőrzési rendszerét

Egyéb egyéni
2026.01.01. 12:58
Ezek is érdekelhetik