Tokió 2020: Berki mindent az olimpiának rendel alá

2017.03.28. 10:45
Mindent a 2020-as tokiói olimpiának rendel alá Berki Krisztián, aki a hétvégén aranyérmet nyert a tornászok dohai világkupaversenyén.

A lólengés olimpiai, világ- és Európa-bajnoka az M1-nek hétfő este elmondta, elsősorban azért utazott el a melbourne-i, a bakui, majd a dohai világkupa-viadalra, hogy megismerje a helyszíneket, ugyanis jövőre is ezeken rendezik majd azokat a vk-versenyeket, amelyekről az új szabályok szerint ki lehet jutni az olimpiára. Hozzátette, természetesen nagyon örül neki, hogy Melbourne-ben és Dohában is győzött – Bakuban pedig második lett –, de leginkább azzal elégedett, hogy egymást követő kilencedik nemzetközi megmérettetésén is sikerült megcsinálnia a gyakorlatát.

Az UTE 32 éves tornásza elmondta, a legerősebb, 7.0 kiinduló pontszámú gyakorlatát – a Berki elemmel együtt (amely az új szabályok szerint már csak 6.5-ösnek felel meg) – edzéseken már gyakorolják, ugyanakkor várhatóan csak az októberben, Montrealban sorra kerülő világbajnokságon vetik majd be. Azaz áprilisban, a kolozsvári Európa-bajnokságon még inkább a vk-versenyeken bemutatott gyakorlatával állhat a szerhez.

Az ötkarikás álmokat illetően Berki Krisztián kijelentette, az első és legfontosabb a kvóta megszerzése, de nagyon szeretné, hogy újra átélje azt az érzést, amelyet 2012-ben Londonban. Éppen ezért a következő éveket teljes egészében a sikeres felkészülésnek szenteli.
Legfrissebb hírek

Héder Barna kiüresítette a cégét, a végrehajtó sem tudja utolérni

Párizs 2024
2026.03.12. 15:32

Kapitális harcsát fogott Borkai Zsolt Győrben

Egyéb egyéni
2026.03.06. 13:08

Elhunyt Svédország egyetlen olimpiai bajnok tornásza

Egyéb egyéni
2026.03.05. 09:37

A Budapesti Honvédhoz igazolt Mészáros Krisztofer Eb-ezüstérmes tornász

Torna
2026.02.06. 11:43

Altorjai Sándort beválasztották a Balkán Torna Szövetség végrehajtó bizottságába

Torna
2026.01.23. 11:54

Puskás Jenő: A terem és a magnéziapor illata örökre magával ragadott

Utánpótlássport
2026.01.16. 19:19

Szűcs Róbert lett a férfi tornászok szövetségi kapitánya

Egyéb egyéni
2026.01.16. 14:47

Magyar Zoltán további építkezést és előrelépést remél a magyar tornászoktól

Torna
2026.01.12. 13:25
Ezek is érdekelhetik