Légfegyveres Eb: két szakágban is messze voltunk a döntőtől

2017.03.10. 13:21
A magyar női puskások és a férfi pisztolyosok is messze voltak a nyolcas döntőbe kerüléstől a maribori légfegyveres Európa-bajnokság pénteki versenynapján.

A szerdán kezdődött viadalon pénteken rendeztek először olimpiai versenyszámokat a felnőtteknek, s magyar szempontból elsősorban női puskában lehetett jó eredményben reménykedni, mivel a 2014-es Európa-bajnok, riói olimpikon Miskolczi Julianna is ott volt a mezőnyben.

A komáromi sportoló azonban gyenge napot fogott ki ezúttal, 411.5 körös eredményével 50. lett a 81 induló között, s mindkét honfitársa, Hanák Gabriella és Szijj Katinka is megelőzte őt. Utóbbi kettő nem szerepelt rosszul, Hanák 414.1 körrel a 22. helyet szerezte meg, Szijj pedig 413.6-tal a 31.-et. A fináléba kerüléshez legalább 416.6 körre volt szükség. A tavalyi Eb-n a magyar hármas – Miskolczi, Zwickl-Veres Kata, Gáspár Lalita összeállításban – aranyérmet nyert Győrben, ezúttal viszont a 11. helyen zárt.

Férfi pisztolyban mindhárom magyar gyengén lőtt. A riói olimpikon, tavaly Eb-5. Tátrai Miklós 567 körrel a 49., Nagy László 564-gyel a 60., a veterán, ötvenéves Karacs Zsolt pedig 562-vel a 63. pozícióban fejezte be az alapversenyt.

A másik két olimpiai 10 méteres egyéni számot, a férfi puskát és a női pisztolyt szombaton rendezik meg a szlovén városban.

Legfrissebb hírek

Sportlövő-vk: Dénes Eszter és Péni István ötödik lett Münchenben

Egyéb egyéni
2026.05.30. 18:35

Európa-bajnok a női csapat standard pisztolyban

Egyéb egyéni
2026.05.11. 19:09

Eb-aranyérmes a női sportpisztolyos trió

Egyéb egyéni
2026.05.10. 14:12

Sportlövő Eb: aranyéremért lőhet a magyar női pisztolyos csapat

Egyéb egyéni
2026.05.10. 12:05

Sportlövő Eb: Péni ezüstérmes, Nagybányai-Nagy bronzérmes 50 méter fekvőben

Egyéb egyéni
2026.05.10. 11:22

Sportlövő Eb: Fábián ötödik, Major hetedik női sportpisztolyban

Egyéb egyéni
2026.05.09. 16:22

Eb-ezüstérmes a magyar női sportpisztolyos csapat

Egyéb egyéni
2026.05.09. 11:41

Major Veronika harmadik, a csapat második az első nap után sportpisztolyban a sportlövő Eb-n

Egyéb egyéni
2026.05.08. 15:24
Ezek is érdekelhetik