Dopping: „Kiábrándító a NOB a tiltott szerek elleni harcban”

MTI MTIMTI MTI
2016.10.06. 18:48
A Nemzeti Doppingellenes Szervezetek Intézete (iNADO) élesen kritizálta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB), amely – megfogalmazása szerint – elveszítette a doppingellenes harcot.

Az 59 tagszervezetet tömörítő iNADO csütörtöki közleménye szerint a NOB cserben hagyta a tiszta sportolókat az augusztusi Rio de Janeiró-i olimpián.

„Szomorú, de ahogyan az 1988-as szöuli olimpia Ben Johnson becstelenségéről maradt emlékezetes, az idei olyan versenyzők részvételéről, akik a sport tisztaságát megsértő orosz rendszer kiszolgálói” – áll a nyilatkozatban.

Az államilag támogatott, rendszerszintű doppingolással vádolt oroszokat a NOB nem tiltotta ki az ötkarikás játékokról, ennek egyénenkénti eldöntését a nemzetközi sportági szövetségre hárította, a paralimpián viszont egyetlen orosz sportoló sem vehetett részt.

„Kiábrándító, hogy a NOB úgy döntött, támogatja ezt a rendszert azáltal, hogy nem utasította el kategorikusan” – olvasható a dokumentumban.

Joseph de Pencier, az iNADO vezetője leszögezte, hogy a NOB-nak teljesen másként kell kezelnie az „orosz kérdést– a 2018-as pjongcsangi téli olimpián. Véleménye szerint megfelelő kiindulási pont lenne, ha a NOB felismerné, hogy az úgynevezett McLaren-jelentés egy jól dokumentált, megbízható vizsgálati anyag.

A kanadai jogász által vezetett testület tárta fel az államilag támogatott orosz doppingrendszert, megállapításait a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) is irányadónak fogadta el. Az iNADO most felszólította a NOB tagjait, hogy a továbbiakban ne támadják a WADA-t, amiért megrendelte a jelentést.

Mint írják, az informátorok rendkívül fontosak, ezért bátorítani kellene őket, hiszen a WADA függetlensége is a nyomozati tevékenységnek köszönhetően erősödött meg.

Az intézet vezetője felvetette, hogy a szponzoroknak és a médiumoknak jelentősen hozzá kellene járulniuk a doppingellenes tevékenység népszerűsítéséhez.

Hozzátette: nehéz feladat volt rábírni a változásra az orosz sportolókat és sportvezetőket. „A doppingellenes tevékenység nem politikai kérdés, hanem az igazi sport lényege” – szögezte le az iNADO.

Legfrissebb hírek

Napokon belül kiderül, melyik magyar válogatott atlétára vár doppingvétség miatti eljárás

Atlétika
2026.08.25. 13:33

Meghosszabbították a vb-érmes magasugró, Akimenko eltiltását

Atlétika
2026.08.15. 13:32

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Feloldották Mudrik eltiltását, azonnal visszatérhet a Chelsea ukrán szélsője

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:55

Nyolc tunéziai labdarúgó szervezetében tiltott szert találtak

Foci vb 2026
2026.07.03. 18:54

Több mint hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2026.07.03. 13:06

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
2026.07.02. 18:11

London 2012: elvették Gulijeva ezüstjét is, megint új sorrend a 800 méteren

Atlétika
2026.06.23. 18:37