Cselgáncs: egymillió dolláros pénzdíj a budapesti versenyen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.18. 15:45
Egymillió dolláros összdíjazás várja a jövő évi budapesti cselgáncs-világbajnokság résztvevőit a Papp László Budapest Sportarénában.


A 2017. augusztus 28-tól szeptember 3-ig tartó vb keddi sajtótájékoztatóján Marius Vizer, a nemzetközi szövetség (IJF) elnöke közölte, a világbajnokság történetében először osztanak szét ilyen nagy összeget a versenyzők között.
A 2017. augusztus 28-tól szeptember 3-ig tartó vb keddi sajtótájékoztatóján Marius Vizer, a nemzetközi szövetség (IJF) elnöke közölte, a világbajnokság történetében először osztanak szét ilyen nagy összeget a versenyzők között.

„A vb előtt tartjuk az IJF tisztújító kongresszusát Budapesten, és itt ünnepeljük az IJF megalapításának 65. évfordulóját is" – tette hozzá Marius Vizer.

A magyar szövetséget (MJSZ) irányító Tóth László kifejtette, hogy ez lesz az utolsó nagy magyarországi világverseny a 2024-es olimpia helyszínének kijelölése előtt, s magas színvonalú rendezéssel meg kívánják mutatni, hogy ha Budapesten kerül sor a 2024-es játékokra, akkor „a dzsúdónál biztosan nem lehet probléma”.

„A 2013-as budapesti Eb és három Grand Prix-verseny sikerei után a magyar sztárok a hazai vb-n is megmutathatják magukat, amely egyben a 2020-as olimpiai felkészülés kezdete is lesz” – mondta az MJSZ vezetője.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kiemelte, hogy a néhány évvel ezelőtti 2500-hoz képest már 13 300 regisztrált cselgáncsozó van Magyarországon, és 312 iskolában zajlik dzsúdóoktatás a mindennapos testnevelés keretében.

„Ez utóbbi számot három év alatt szeretnénk ezerre növelni” – jelentette ki Szabó Tünde, hozzátéve, a kormány kiemelt támogatással segíti a dzsúdó-világbajnokság lebonyolítását.

Kovács Antal, az MJSZ kommunikációs és média alelnöke arra hívta fel a jelen lévő ifjú versenyzők figyelmét, hogy korszakos egyéniségekkel kerülhetnek jövőre egy csapatba.

„Gondoljatok csak bele, akár együtt indulhattok Ungvári Mikivel is” – mondta az olimpiai és világbajnok, aki úgy vélekedett, hogy ami kicsi hiányzott a riói játékokon a magyar cselgáncsozóknak a sikeresebb szerepléshez, az itthon biztosan megadatik majd.

A 33. férfi és 22. női világbajnokságra 120 ország több mint 700 dzsúdósát várják Budapestre. Minden ország 18 egyéni indulót nevezhet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik