Négyesfogathajtó-vb: ezüstérmes a magyar csapat

2016.09.04. 18:09
Ezüstérmet nyert a magyar csapat a hollandiai Bredában vasárnap befejeződött négyesfogathajtó-világbajnokságon.

A Lázár Zoltán, Dobrovitz József, ifj. Dobrovitz József összeállítású együttes a címüket megvédő hollandok mögött, a harmadikként záró németeket megelőzve harcolta ki a második helyet.

Egyéniben ifj. Dobrovitz hatodik, Lázár Zoltán nyolcadik, Dobrovitz pedig tizedik lett, továbbá a csak egyéniben érdekelt Váczi István a 19., Móró Lajos pedig a 29. helyen végzett. Az aranyérmet a legutóbb is első ausztrál Boyd Exell érdemelte ki, aki sorozatban negyedszer győzött, ezzel utolérte a négy egyéni diadalával eddig egyedüli rekorder holland Ijsbrand Chardont. Utóbbi ezúttal másodikként zárt, míg a harmadik a szintén holland Koos de Ronde lett.

A vasárnapi akadályhajtásban kizárólag Exell hajtott hibátlanul, aki így olyan bravúrral végzett az élen, hogy mindhárom számban a legjobbnak bizonyult. A magyarok közül ifj. Dobrovitz volt a legeredményesebb 4,19 hibapontjával, ennek köszönhetően pedig összetettben is a legjobb magyar lett, a tizedik helyén javított négyet. A kettes- és négyesfogathajtásban összesen nyolcszoros világbajnok Lázár Zoltán viszont elrontotta a vasárnapi szereplését 14,68 hibapontjával, így a hatodikról a nyolcadik helyre esett vissza. Dobrovitz József 8,83 hibaponttal zárt vasárnap, ezzel egy helyet rontva zárt tizedikként.

A csapatversenyben alig két pont előnye volt a magyaroknak a németekkel szemben, de ők sem hajtottak jól. A két Dobrovitz szereplése után már biztos volt az ezüstérem, így mivel a legrosszabb eredmény minden számban kiesik a csapatversenyben, Lázár kockáztatva hajthatott az egyéni dobogós helyezés elérése érdekében, de a rizikózás ezúttal nem jött be neki.

A magyar csapat legutóbb – ugyanilyen összeállításban – bronzéremmel zárt, míg ennél előrébb 2004-ben végzett legutóbb, amikor Kecskeméten aranyérmet nyert. Dobrovitz és Lázár akkor is csapattag volt.

NÉGYESFOGATHAJTÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, BREDA
EGYÉNI

1. Boyd Exell (ausztrál) 158,40 hibapont
2. Ijsbrand Chardon (holland) 183,13
3. Koos de Ronde (holland) 185,26
...6. ifj. Dobrovitz József 200,58
...8. Lázár Zoltán 203,16
...10. Dobrovitz József 203,57
...19. Váczi István 215,84
...29. Móró Lajos 239,85
CSAPAT
1. Hollandia (Ijsbrand Chardon, Theo Timmerman, Koos de Ronde) 365,09 hibapont
2. Magyarország (Lázár Zoltán, Dobrovitz József, ifj. Dobrovitz József) 390,22
3. Németország (Michael Brauchle, Christoph Sandman, Georg van Stein) 394,79

 

Legfrissebb hírek

A magyar díjugrató csapat kilencedik lett a Nemzetek Díja európai döntőjében

Egyéb egyéni
2026.09.06. 17:39

Nemzeti zászlóval és himnusszal versenyezhetnek az orosz lovasok

Egyéb egyéni
2026.09.02. 22:11

Krucsó Szabolcs nyerte a díjugrató országos bajnokságot

Egyéb egyéni
2026.08.31. 16:21

Nyolcadik a maratonhajtás után a magyar négyesfogathajtó csapat a Lovas Világjátékokon

Egyéb egyéni
2026.08.22. 16:25

Simicska nem jutott be a döntőbe, Dobrovitz lett a legjobb magyar a díjhajtáson a Lovas Világjátékokon

Egyéb egyéni
2026.08.21. 21:51

Lovas Világjátékok: Kaizinger az 53., Doerfer az 54. a terepverseny után lovastusában

Egyéb egyéni
2026.08.15. 21:20

Lovas Világjátékok: Kaizinger Balázs a díjlovaglás után a 60. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
2026.08.14. 17:16

Lovasíjász-bajnokságot rendeznek a hét végén a Kassai Völgyben

Egyéb egyéni
2026.06.29. 21:20