Vitorlázás: mintegy 600 induló és egy újdonság a Kékszalagon

Vágólapra másolva!
2016.05.25. 15:24
Idén július 14-én indul a 48. Kékszalag Erste World Nagydíj, amelyen mintegy hatszáz hajó részvételére számít a Magyar Vitorlásszövetség (MVSZ).

Az MVSZ tavaly megállapodást kötött Európa másik két nagy tókerülő versenyének, a Genfi-tavi Bol d'Ornak és a Garda-tavon zajló Centomigliának a szervezőivel, így minden eddiginél több külföldi indulót várnak Balatonfüredre.

„A tavalyi tizenkét külföldi nevezettel szemben idén huszonöt határon túlról érkező csapatra számítok" – mondta Holczhauser András, az MVSZ főtitkára a szerdai sajtótájékoztatón.

A 155 kilométeres Balatonfüred–Balatonkenese–Siófok–Keszthely–Balatonfüred távon a csúcsot a Fifty-Fifty nevű kétárbocos, kéttestű hajó tartja, amely 2014-ben 7 óra 13 perc alatt ért célba. A magyar fejlesztésű vitorlás ezúttal is az esélyesek közé tartozik, akárcsak a címvédő svájci Safram, valamint a többi katamarán (RSM-DTM Hungary, Black Jack, extrém 40-esek), s a 11-szeres Kékszalag-győztes Litkey Farkas vezette Cellum. Összesen 26 hajóosztályban hirdetnek bajnokot.

Az idei Kékszalag egyik újdonsága, hogy okostelefonon a hazai fejlesztésű Kwindoo alkalmazással minden hajó útja folyamatosan nyomon követhető lesz. Ehhez kapcsolódva az Erste World játékot hirdet: a legtöbb virtuális pontot összegyűjtők eljuthatnak a világ egyik leglátványosabb vitorlásversenye, az Extreme Sailing Series portugáliai rendezvényére.

A Kékszalaghoz kapcsolódó események sorát a Fehér Szalag nyitja, majd július 13-án, szerdán kerül sor az utánpótlás számára kiírt Kékpántlikára. Lesz éjszakai futam, amelyen a magyar vitorlázás legjobbjai szállnak vízre a parttól néhány méterre, reflektorokkal megvilágított pályán, majd a fesztivált a 2szalag Katamarán Nagydíj zárja szombaton.

A parti rendezvények között bemutatkoznak a vitorlásiskolák, megválasztják a Kékszalag éttermét, s utcabált is rendeznek.

 

Legfrissebb hírek

Élő közvetítés, GPS-nyomkövetés és izgalmas parti programok: ilyen lesz az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Egyéb egyéni
2025.06.06. 09:34

Vitorlázás: szerdán sem tudtak futamot rendezni az ILCA-vb-n

Egyéb egyéni
2025.05.14. 12:43

Vitorlázás: magyar alelnöke lett az európai szövetségnek

Egyéb egyéni
2025.05.05. 14:08

Vendée Globe: Weöres Szabolcs közelít a Jóreménység-fokhoz

Egyéb egyéni
2024.12.15. 09:57

Barcelona nem rendezi meg többet az Amerika-kupát

Egyéb egyéni
2024.10.24. 13:44

Amerika-kupa: megvédte címét a Team New Zealand

Egyéb egyéni
2024.10.19. 16:11

Vitorlázás: egy győzelemre a címvédéstől a Team New Zealand az Amerika Kupán

Egyéb egyéni
2024.10.18. 16:19

Amerika-kupa: elsőként a britek jutottak a Louis Vuitton-kupa fináléjába

Egyéb egyéni
2024.09.18. 17:29
Ezek is érdekelhetik