Vitorlázás: Érdi és Cholnoky őrzi olimpiai kvótás helyét

MTI MTIMTI MTI
2016.03.31. 10:17
Érdi Mária (laser radial) és a szörfös Cholnoky Sára is jól teljesített a vitorlázók utolsó európai kvalifikációs versenyének harmadik napján, Palma de Mallorcán, így hat-hat futam után továbbra is mindketten olimpiai indulást érő helyen állnak.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a korosztályos világ- és Európa-bajnok Érdi remekül kezdett a laser radial hajóosztály legjobbjait felvonultató Arany csoportban, a szerdai első futamon a hatodik helyen ért célba. A nap második futamát aztán csak a 29. helyen zárta, ám mivel korábban a tizediknél egyszer sem végzett hátrébb, így jelenleg ezt az eredményét ejti ki a végelszámolásból.

Érdi négy futammal a vége előtt az összetett ötödik helyén áll, és továbbra is a legjobb a riói kvótával még nem rendelkezők különversenyében. Ugyanakkor nem nyugodhat meg, mivel ellenfelei közül a portugál Sara Carmót hét, míg a spanyol Martina Reino Cachót 13 helyezési ponttal előzi csak meg. A versenyen két olimpiai helyet osztanak ki.

A szörfösök között csupán egy kvóta talál gazdára, ennek megszerzéséhez Cholnoky Sára már kedden nagyon közel állt, ám egy ponttal lemaradt az Arany csoportba jutásról, amelyben ő lehetett volna az egyedüli nem kvótás. Az Ezüst csoport szerdai nyitányán a magyar sportoló előbb nyolcadik, majd ötödik lett, amivel a harmadik helyen áll a csoportban, összesítésben pedig 36.

A kvótáért svéd, török, lett és német szörföst kell maga mögött tartania, és most úgy látszik, hogy az utolsó négy futamon a svéd Fanny Baumannal fog csatázni Rióért, aki nyolc ponttal van most mögötte.

A török Dilara Uralp 32, a német Stefanie Schwarz 65, míg a lett Ketija Birzule 80 pontra van tőle.

A már riói induló, Eb-ezüstérmes Berecz Zsombor a Finndingi mezőnyében továbbra is a 12. helyen áll, miután szerdán előbb 19., majd nyolcadik. Számára ez a viadal felkészülés a rövidesen kezdődő világbajnokságra, illetve az olimpiára.

A Laser Standard kategóriában ez a harmadik olimpiai válogató a magyaroknak, ami már kedden eldőlt azzal, hogy Vadnai Benjámin bejutott az Arany csoportba, míg Tomai Balázs és Vadnai Jonatán nem. Szerdán előbbi a korábbinál visszafogottabban teljesített és visszacsúszott az összetett 48. helyére.

A 47. Trofeo Princesa Sofia versenyen 68 ország több mint 800 hajója indult.

 

Legfrissebb hírek

Érdi Mária: Szeretnék még többet tanulni magamról is

Egyéb egyéni
2026.08.07. 11:25

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Vitorlázás: Érdi Mária negyedik lett a Los Angeles-i Grand Slamen

Egyéb egyéni
2026.07.26. 14:49

Szörf: Körtvélyesi Antal megvédte címét az utánpótlás Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.25. 12:57

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01