NS: jobb helyzetben vagyunk, mint az Eb-riválisok

2016.02.16. 23:02
A Nemzeti Sport szerdai számból ajánljuk.

EDZŐKOLLÉGÁK, KÖSZI!
EDZŐKOLLÉGÁK, KÖSZI!

Régen hallhattuk magyar szövetségi kapitánytól, hogy megköszöni a munkájához kapott segítséget az edzőknek és a klubok tulajdonosainak, korábban ugyanis nem annyira az összefogás, inkább a széthúzás, vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy az önös (klub)érdekek kerültek előtérbe. Bernd Storck a nemzeti csapatban számításba vett labdarúgók erőállapotát szeretné felmérni, és a keretbe meghívott játékosok mindegyikére számíthat, köszönhetően az NB I-es csapatok és szakvezetők nagyszerű hozzáállásának is. A kapitánnyal készített interjú során Galambos Dániel megtudta azt is, hogy a néhány közös edzés sokat érhet júniusban az Európa-bajnokságon, mert a rivális csapatok szakvezetői csak a kijelölt FIFA-napok előtt tarthatnak edzést a legjobbjaiknak – nálunk a most kapott lehetőséggel a stáb már a vb-selejtezőre is elkezdheti a felkészülést.

CSUPA ÉRTÉKES EMBER

Nikolics Nemanjáért a kínaiak fizetnének milliókat, míg idehaza csúcsra ért a DVSC-Teva csapatát erősítő Bódi Ádám értéke. A jó formában lévő futballista persze szerény, és Borbola Bencének arról beszélt, szerinte a Videoton érdeklődése nyomta meg az árát, és neki a pénznél sokkal fontosabb az, hogy gólokkal hívja fel magára a figyelmet. Nos, jó úton jár, hiszen a Vasas ellen elkezdte a szokásos tavaszi góllövő hadjáratát.

JÖJJENEK A RÉGI SZTÁROK!

Roberto Carlos interjút adott. A brazil világsztár a Larguero című műsorban beszélt arról, hogy a Real Madrid utánpótlás-nevelő munkáját segítheti a jövőben David Beckham és Ronaldo is. A legendás balhátvéd természetesen beszélt Zinedine Zidane edzői szerepvállalásáról is, és megkerülhetetlen téma volt az is, hogy kit tart a legjobb jelenkori brazil játékosnak a saját posztján. „A futball nem kizárólag látvány és szórakoztatás” – zárta az interjút a korábbi klasszis, és ez a megjegyzés a brazil zsonglőrtől legalábbis elgondolkodtató…

MEGHÚZTÁK A JÉGEN

Próbáltak már a városligeti tavon evezni? Hát persze! Nem nagy kunszt… Más a helyzet most, hogy a műjégpálya üzemel, hiszen a fagyos felszínen aligha lehetne meghúzni az evezőket – csakhogy ez néhány vállalkozó szellemű sportolónak sikerült. A jégsárkányhajózás jó buli, és nem kell hozzá más, mint az óriáskenukra szerelt korcsolya és a speciális, kapaszkodókban végződő evező, és máris lehet suhanni a befagyasztott tó tetején.

Legfrissebb hírek

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
5 órája

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2026.09.22. 23:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45

Doktorics az NB I egyik legkiválóbb balhátvédjévé nőtte ki magát; Nagyot fordult a világ egy év alatt Csereklye Zsófiával

E-újság
2026.09.18. 23:32