Megkínozták az olimpiai vérengzés áldozatait – állítják az özvegyek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.12.02. 12:41
null
Az áldozatok emléktáblája (Fotó: Reuters)
Évtizedek után a világ elé tárták az 1972-es müncheni olimpián meggyilkolt izraeli sportolók özvegyei, hogy a palesztin terroristák brutálisan megkínozták férjeiket – jelentette az izraeli média szerdán a The New York Times című amerikai lapban megjelentekre hivatkozva.

A kínzások következtében törött csontokat találtak a meggyilkolt izraeli sportolók testében, és egyiküket, a támadás kezdetén ellenük harcba szálló Joszef Romano súlyemelőt – megölése előtt vagy után – kilenc megkötözött izraeli sportoló szeme láttára kasztrálta is a nyolc támadó, akik a Fekete Szeptember nevű terrorszervezethez tartoztak – közölték az özvegyek az amerikai lappal.

A német hatóságok húsz évig tagadták, hogy léteznének olyan dokumentumok, amelyek megvilágítják a sporttörténelem egyik legvéresebb tragédiájának számító terrorakció áldozatainak sorsát, de 1992-ben végül átadták az erről készített több száz oldalnyi jegyzőkönyvet és a fényképeket a bizonyítékokat akkor már két évtizede kérő özvegyeknek.

A tizenegy túszul ejtett sportolóból ketten már az olimpiai faluban belehaltak sebesüléseikbe, míg a többiek a félresikerült mentési kísérletben vesztették életüket egy Münchenhez közeli repülőtéren.

A történtekről értesülve és a képeket látva az áldozatok özvegyei 1992-ben úgy döntöttek, hogy soha többé nem beszélnek erről, de Ilana Romano és Ankie Spitzer – két meggyilkolt túsz özvegye – végül megtörte a hallgatást, s a dokumentumokat és a fényképeket bemutatva ismertette a történteket a The New York Timesszal.

Az amerikai lap annyira rettenetesnek találta a fotókat, hogy eltekintett közlésüktől. Az özvegyek azt is elmondták, hogy jövő év elején bemutatnak egy dokumentumfilmet, amely a családtagoknak a szeretteik méltó emlékéért folytatott harcáról szól.

„A terroristák mindvégig azt állították, hogy nem ölni, hanem társaik izraeli börtönökből való kiszabadításáért mentek Münchenbe. Azt hangoztatták, hogy csak a rosszul végződött reptéri mentési kísérlet miatt ölték meg a többi túszt, de ez nem igaz. Azért mentek, hogy fájdalmat okozzanak, ölni mentek" – nyilatkozott Ankie Spitzer, André Spitzer vívóedző özvegye.

Ankie Spitzer a merénylet huszadik évfordulóján, 1992-ben egy német televízióban bemutatott interjúban csalódottságát fejezte ki, amiért semmit sem tud a férjével fogva tartása idején történtekről. Ezután egy névtelen személy nyolcvanoldalnyi rendőrségi jegyzőkönyvet küldött neki. Ezek birtokában ügyvédje útján nyomást gyakorolt a német hatóságokra, amelyek ennek hatására átadták az ügyről készített iratokat és fényképeket.

Ezután az áldozatok családtagjai beperelték a német és a bajor kormányt és München városát a biztonsági eljárások hiányosságai, valamint a mentőakció „súlyos hibái" miatt. A beadványt elutasították.

A családok azóta elsősorban az áldozatokról való megemlékezésre összpontosítják erőfeszítéseiket. Idén a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új elnökével, Thomas Bachhal megállapodás született egy új, állandó emlékmű megalkotásáról Münchenben.

A 2016-os nyári olimpiai játékokon Rio de Janeiróban főhajtást terveznek az olimpiákon elhunyt összes sportoló emlékére, de a rokonok a müncheni vérengzésről szóló külön megemlékezésért lobbiznak, arra hivatkozva, hogy szeretteik nem egyszerűen meghaltak, hanem egy terrormerénylet áldozatai voltak.

Legfrissebb hírek

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
10 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
13 órája

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Női vízilabda Eb: a hollandok nyerték a D-csoportot

Vízilabda
2026.01.29. 22:10

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00
Ezek is érdekelhetik