Torna-vb: Nem zárom ki, hogy 2020-ig folytassam! – Berki

2015.10.27. 07:39
A glasgow-i olimpiai kvalifikációs torna-világbajnokságon egyetlen magyar szerenkénti döntősnek és két magyar finalistának drukkolhatunk a továbbiakban. Hidvégi Vid bejutott a lólengés fináléjába, Makra Noémi pedig a női egyéni összetett döntőbe került be. Berki Krisztián, a lólengés olimpiai címvédője azonban hibázott a selejtezőben, a 11. helyen zárt, így riói ötkarikás reményei is minden bizonnyal elillantak. Ötkarikás reményei talán nem – a magyar világklasszis elképzelhetőnek tartja, hogy a 2020-as, tokiói olimpiáig meghosszabbítja pályafutását.

Berki a tokiói játékok idején 35 éves lesz – nem ritkaság, hogy szerspecialistáknál a pályafutás kitolódik a harmincas éveik közepéig.

„A történtek nyilván szíven ütöttek, a fiúk is sajnálták, hogy elrontottam a gyakorlatomat, de ezen már nem tudok változtatni. Néha azt érzem, mindjárt előtörnek a könnyeim, de nem sírtam. Inkább dühöt érzek, hogy ennyire béna voltam. Ez katasztrófa...” – értékelt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Berki Krisztián a Nemzeti Sportnak, majd jövőjéről is említést tett.

„Továbbra is úgy érzem, van még keresnivalóm a sportágban, és látva a mostani pontszámokat még inkább így gondolom. Nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy 2020-ig tornázzak! Egyértelmű, hogy pihenésre van szükségem, hogy kiszellőztessem a fejem, hogy teljesen rendbe jöjjön a vállam. Kétezer-kettő óta tulajdonképpen folyamatosan a torna tölti ki az életemet. Elfáradtam. De a tudás, a sok-sok gyakorlás ott van bennem, csak elő kell csalogatni – ha mentálisan és fizikailag kipihenem magam, van rá esély."

KOVÁCS ERIKA BERKI KRISZTIÁNNAL KÉSZÍTETT INTERJÚJÁT A KEDDI NEMZETI SPORTBAN OLVASHATJA EL TELJES EGÉSZÉBEN!

Legfrissebb hírek

Maszkos férfiak törtek be Simone Biles otthonába

Torna
7 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
18 órája

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
18 órája

Torna-vk: Mayer Gréta gerendán ötödik, talajon nyolcadik lett

Torna
2026.09.20. 20:26

Mayer Gréta nyerte az ugrást a szombathelyi vk-versenyen

Egyéb egyéni
2026.09.19. 20:17

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19