Vitorlázás: magyar nap az umagi Európa-bajnokságon

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2015.09.17. 20:18
Csak magyarok nyertek csütörtökön a repülő hollandi Európa-bajnokságon: az első futamon a Majthényi Szabolcs, Domokos András kettős volt utolérhetetlen, a másodikon a Süli András, Papp Dávid páros – Majthényiék továbbra is magabiztosan vezetnek az összetettben.

„Erősebb szelet ígértek, mint szerdán volt, na ebből végül nem lett semmi. Nekünk viszont az ellenfelek taktikáját kellett figyelnünk: ugyanazt az erős szeleset húztuk, amit ők. Végül nem volt rossz választás, mert a futam második szakaszában erősödött a szél. A biztonsági rajt után folyamatosan jöttünk fel, és bár nem végig vezetünk, de majdnem” – mondta Majthényi, aki Domokossal a második futam rajtjánál némi galibába keveredett (már szokás ezen a viadalon, hogy csak többszöri rajtra engedik el a mezőnyt), ám végül kikeveredtek a zavart helyzetből, jó sebességgel ötödikként értek a bójához, és felzárkóztak a második helyre. Az élen Süliéket már nem tudták beérni: ők bátran rajtoltak, és attól kezdve remek tempót diktáltak, és vezető pozíciójukat sikerült is megtartani – összetettben a hetedik helyen állnak.

Ha pénteken sikerül két futamot rendezni (ez nyilván a széltől függ), akkor az az Európa-bajnokság végét jelenti.

A soling hajóosztály kontinensviadalán is dobogós helyen áll az egyik magyar egység: Litkey Farkas, Vezér Károly és Oroszlán Gábor csütörtökön is két második helyet húzott be, így továbbra is csak a háromszoros olimpiai bajnok német Jochen Schuemann van előtte, aki tetemes előnnyel vezet, de Litkeyék második helye is legalább ennyire biztosnak látszik.

 

REPÜLŐ HOLLANDI EB, UMAG
Az állás 7 futam után: 1. Majthényi Szabolcs, Domokos András (magyar) 10, 2. Kramer, Geelkerken (holland) 23, 3. Cipriani, Benedetti (olasz) 31, ...7. Süli, Papp (magyar) 56, ...13. Ziegler, Czeizel (magyar) 83, 14. Gáborjáni Szabó, Argay (magyar) 84, ...16. Kardos, Polgár (magyar) 98

SOLING EB, BERLIN
Az állás 6 futam után: 1. Jochen Schuemann, Thomas Flack (német) 5, 2. Litkey, Vezér, Oroszlán (magyar) 11, 3. Jusko, Picsugin, Szeverjanov (ukrán) 21, ...5. Varjas, Kovács, Meretei (magyar) 28, ...15. Wossala, Németh, Joó (magyar) 74, ...21. Szűcs I., Gyulai, Szűcs P. (magyar) 86

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik