Birkózó-vb: EJ-érmesünk vereséggel kezdett

KOHÁN GERGELY (LAS VEGAS)KOHÁN GERGELY (LAS VEGAS)
2015.09.08. 21:34
Az idei Európai Játékokon ezüstérmet szerző Korpási Bálint meglepetésre sima vereséggel rajtolt a Las Vegas-i világbajnokság második napján, Krasznai Máté, Lám Bálint és Szabó László ellenben sikerrel vette az első kört.

Az idén első ízben megrendezett Európai Játékokon Korpási Bálint történelmet írt azzal, hogy a viadal első magyar érmét szerezte – a 71 kilósok döntőjében csak 4:2-ra kapott ki az azeriek vb-bronzérmes, Eb-ezüstérmes klasszisától, Rasul Csunajevtől. A Las Vegas-i vb második napján viszont nem sikerült a bravúr a nem olimpiai súlycsoportnak számító 71 kilóban: Korpásit a hazai közönség előtt versenyző Justin Lester simán, technikai tussal legyőzte a selejtezőben, így ő már csak a vigaszágban reménykedhet.

Az olimpiai kategóriában, az 59 kg-osoknál ellenben a sérült Módos Pétert helyettesítő Krasznai Máté egyből a 32 között kezdett, ahol ugyancsak tussal verte a kanadai Dylan Williamset, így ő már a nyolcaddöntőben van.

A nehézsúlyú Lám Bálint szintén jól kezdett, 5:0-ra verte az iráni Mahdi Alijarifeizabadit, míg a 80 kilósoknál Szabó László első meccsén technikai tussal nyert.

Legfrissebb hírek

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14

Báger Barbara bronzérmes az U20-as birkózó-vb-n

Birkózás
2026.08.20. 21:33

Birkózás: lengyel, horvát és mahacskalai tábor is van az „étlapon”

Birkózás
2026.08.04. 07:12