Öttusa Eb: hetedik lett a magyar vegyes váltó

MTI MTIMTI MTI
2015.08.18. 19:35
A hetedik helyen végzett a Harangozó Bence, Alekszejev Tamara páros vegyes váltóban, az angliai Bathban zajló öttusa Európa-bajnokság első napján.

A magyarok a várakozáson felül vívtak – ebben a számban másodikként végeztek –, és a 2x100 méteres úszásban is szorosan tapadtak ellenfeleikre, így két szám után stabilan a harmadik helyen álltak.

A lovaglás viszont nem sikerült nekik, emiatt visszacsúsztak. Harangozó leesett a lováról, amikor az az egyik akadálynál kitört, ez pedig tekintélyes pontlevonást eredményezett.

A harmadik tusában csak az utolsó, azaz a kilencedik eredmény volt a magyaroké – a lehetséges 300 pontból csupán 223-mal mentek végig a pályán –, így hiába fejezték be negyedik pozíciót érő jó lövészetes futással a hétfői versenynapot, nem tudtak a mezőny első felében végezni.

„Nagyon jól versenyeztek mindketten mindegyik számban Bence lovaglását leszámítva, amin viszont elúszott a jó szereplés” – értékelt Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.

Szerdán a férfi és a női váltóra kerül sor, majd a csütörtök-pénteki selejtezőket követően szombaton és vasárnap a férfi, illetve női hagyományos versenyt rendezik meg, amelyben nyolc-nyolc olimpiai kvótát osztanak ki.

ÖTTUSA EB, VEGYES VÁLTÓ
1. Olaszország (Valerio Grasselli, Camilla Lontano) 1464 pont
2. Fehéroroszország (Ilja Palazskov, Kacjarina Arol) 1448
3. Oroszország (Alekszandr Kukarin, Donata Rimsaite) 1445
…7. Magyarország (Harangozó Bence, Alekszejev Tamara) 1378 (vívás:
19 gyõzelem/13 vereség/229 pont, úszás: 2:01.77 perc/335 pont,
lovaglás: 223 pont, lövészet-futás: 11:49.0 perc/591 pont)

 

 

 

Legfrissebb hírek

Felavatták Vörös Zsuzsanna olimpiai bajnok öttusázó szobrát Székesfehérváron

Egyéb egyéni
2026.10.21. 14:31

„Erre a sportágra születtem” – interjú Gulyás Michelle-lel

Képes Sport
2026.10.10. 08:01

Ezüstérmet nyert Bőhm Csaba az öttusázók katonai világbajnokságán

Egyéb egyéni
2026.09.28. 14:42

Lehmann Csongor a SuperTri-döntőben versenyez vasárnap

Egyéb egyéni
2026.09.04. 13:12

Belák János: Számoltunk Blanka fordításával, eszünkbe sem jutott az ellenkezője

Egyéb egyéni
2026.09.04. 11:33

„Van még a tarsolyomban” – interjú Guzi Blankával

Egyéb egyéni
2026.09.02. 08:31

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
2026.08.31. 00:01

Öttusa: fantasztikus világbajnoki aranyérem Guzi Blankától – 34 mp-et dolgozott le a kombinált számban!

Egyéb egyéni
2026.08.30. 12:11