Vívó-vb: Szász Emese nem jutott negyeddöntőbe

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.07.15. 16:11
A magyarok közül utolsóként Szász Emese is kiesett a női párbajtőrözők egyéni versenyéből a moszkvai vívó-világbajnokságon.


Két könnyű mérkőzés után egy nehéz várt rá a legjobb 16 között, mivel Simona Ghermannal kellett összecsapnia. A román vívó 2012-ben Európa-bajnok volt egyéniben, csapatban pedig ötször nyert Eb-t és kétszer világbajnokságot. Ezzel együtt Szász számított esélyesebbnek, már csak azért is, mert ő vezeti a világranglistát.
Két könnyű mérkőzés után egy nehéz várt rá a legjobb 16 között, mivel Simona Ghermannal kellett összecsapnia. A román vívó 2012-ben Európa-bajnok volt egyéniben, csapatban pedig ötször nyert Eb-t és kétszer világbajnokságot. Ezzel együtt Szász számított esélyesebbnek, már csak azért is, mert ő vezeti a világranglistát.

A vb-n 2010-ben ezüst-, 2006-ban és 2013-ban bronzérmes magyar párbajtőröző ugyanakkor egyáltalán nem érezte a ritmust és a távolságot, legtöbb akciója eredménytelenül zárult, hibáit pedig nagyon magabiztosan használta ki Gherman.

Az első szakasz passzivitás miatt csak bő egy percig tartott, a másodikban viszont a román vívó nyolc találatot adott, miközben Szász csupán kettőt. A második pihenőt követően sem változott a helyzet, a magyar vívó nem tudott újítani, így esélye sem volt arra, hogy fordítson.

Szász a 9., Antal Edina a 25., Budai Dorina a 41., míg Révész Julianna a 47. helyen végzett.

Női párbajtőrben rendeznek majd csapatversenyt is a jövő évi olimpián, így a legjobb az lenne, ha a válogatottnak sikerülne kvótát szereznie. Ebben az esetben ugyanis egyéniben is biztossá válna három magyar riói indulása. Az egyéni szereplés akkor kerül előtérbe, ha a csapat lemaradna a játékokról. Szász az eddigi eredményeivel – többek között a júniusi Eb-bronzával, illetve a mostani helyezésével – kedvező helyzetben van. A kvalifikációs időszak jövő tavasszal zárul.


NŐI PÁRBAJTŐR, EGYÉNI

A 16 KÖZÖTT
Simona Gherman (román)–Szász Emese 15:8

A 32 KÖZÖTT
Szász Emese–Coraline Vitalis (francia) 15:9
Jana Semjakina (ukrán)–Antal Edina 15:10

A 64 KÖZÖTT
Szász Emese–Danijela Ilics (szerb) 15:6
Antal Edina–Man Vaj Vivian Kong (hongkongi) 15:11
Mara Navarria (olasz)–Révész Julianna 14:11
Nathalie Moellhausen (brazil)–Budai Dorina 15:10

KORÁBBI CIKKÜNKET A VÍVÓ-VILÁGBAJNOKSÁGRÓL IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Legfrissebb hírek

Vívás: Muhari Eszter arany-, Siklósi Gergely bronzérmes a dohai GP-viadalon

Egyéb egyéni
2026.01.25. 18:53

Vívás: hat magyar férfi párbajtőröző a dohai Grand Prix-verseny főtábláján

Egyéb egyéni
2026.01.24. 16:58

Vívás: hét magyar női párbajtőröző a dohai GP főtábláján

Egyéb egyéni
2026.01.23. 14:42

Vívás: Koch Máté bronzérmes a fudzsejrai világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2026.01.10. 16:00

Vívás: öt magyar férfi párbajtőröző a 64 között a fudzsejrai vk-n

Egyéb egyéni
2026.01.09. 16:25

Vívás: öt magyar a főtáblán a női párbajtőrözők fudzsejrai vk-viadalán

Egyéb egyéni
2026.01.08. 16:10

Vívás: Szatmári egyetlen tussal múlta felül Szilágyi Áront az aranyért az ob-n

Egyéb egyéni
2025.12.20. 18:19

Vívás: a női párbajtőrcsapat ezüst-, a férfi bronzérmes a vancouveri vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.12.08. 06:46
Ezek is érdekelhetik