Tokió 2020: a bridzs és a frizbi kiesett, a vusu még lehet olimpiai sportág

2015.06.22. 10:13
Nyolc sportágnak maradt esélye arra, hogy bekerüljön a 2020-as tokiói nyári olimpia műsorába.

Összesen 26 sportág jelentkezett a szervezőknél. Az első szűrőn a baseball/softball, a bowling, a karate, a görkorcsolyázás, a falmászás, a fallabda, a hullámlovaglás és a vusu harcművészeti sport maradt fenn. Olyan sportok nem „élték túl" a szűkítést, mint például a kötélhúzás, a bridzs, a frizbi vagy a Japánban óriási népszerűségnek örvendő szumó.

A nyolc sportág nemzetközi szövetsége augusztus 7-én és 8-án Tokióban újabb kört fut a bekerülésért, majd a prezentációk után a szervezők ajánlást fogalmaznak meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság számára szeptember 30-ig. A NOB jövő augusztusban, a riói olimpia helyszínén dönt arról, hogy mely sportágak kerülnek be a tokiói programba.

A Thomas Bach elnök által javasolt, s a NOB által tavaly elfogadott reformcsomag része, hogy az ötkarikás házigazdák egy vagy több, náluk népszerű sportágat beemelhetnek a programba, amely ezzel közönség-, illetve szponzorcsalogatóbbá válhat. Japán esetében a baseballon kívül még a karate felelhet meg ennek a kritériumnak, miután a szumó most kiesett a versengésből.

Legfrissebb hírek

Héder Barna kiüresítette a cégét, a végrehajtó sem tudja utolérni

Párizs 2024
2026.03.12. 15:32

Karate: Fleischer Dóra ezüstérmes a korosztályos Eb-n

Utánpótlássport
2026.02.08. 20:28

Módos Viktória: Formálhatók a gyerekek, csak nehezebben, mint régen

Utánpótlássport
2026.02.06. 16:54

Karate: Mátraháza után jöhet Ciprus

Utánpótlássport
2026.02.05. 16:33

Karate: megvédte Európa-bajnoki címét Halász Jázmin

Egyéb egyéni
2025.12.11. 12:42

Karate-vb: Kákosy Olívia aranyérmes lett a parakaratésok között

Egyéb egyéni
2025.11.29. 18:10

Gerevich-díj: Módos Viktória nem munkaként tekint az edzői szakmára

Utánpótlássport
2025.11.29. 09:03

Fleischer Dórának sem sikerült továbbjutnia csoportjából a karate-vb-n

Egyéb egyéni
2025.11.28. 19:01
Ezek is érdekelhetik